A mai világban a hatalmas társadalmi változások egyre inkább begyűrűznek, eszkalálódnak. A világban jelenlévő problémák, helyzetek egyre csak romlanak, ebből kiutat pedig az emberi lélek egyedül Krisztusra és a Szellemi Világra való ráhangolódásban találhat. Ez a szellemi üzenet segíti az embert ebben a ráhangolódásban, hogy a lélek megérezze: van egy magasabb erő és vannak magasabb világok is, melyeknek igazsága támpontot, lelki békét és vezettetést nyújt e viharos földi időkben is.
Az angyali közvetítés 1-3 fős kiscsoportban zajlik, a megfelelő elmélyülés érdekében. A programon való részvételhez nincs szükség előképzettségre, csak érdeklődésre a tudatosság, a spiritualitás és az angyalok, arkangyalok világa iránt, így a résztvevőknek elegendő csupán hallgatóként kényelmesen leülni, és csukott vagy nyitott szemmel (tetszőlegesen) befelé figyelni.
Program időpontja: 2023. június 9. (péntek) 18:00-19:00
Részvétel díja: 3000 Ft
Előzetes bejelentkezés szükséges, részvételi szándékod a [email protected] címen jelezheted.
Helyszín: 1118 Budapest, Frankhegy utca 7. 7/27
Kérjük, ha valamilyen oknál fogva mégsem tudnál eljönni, akkor azt időben jelezd felénk. Együttműködésed köszönjük.
Az erős parfümök használatát kérjük szépen mellőzni, mert zavarja a közvetítőt és esetlegesen a résztvevőket is. Köszönjük megértésed.
Szeretettel várunk!