Az év végében rejlő szellemi lehetőségek


Az év vége szellemi szempontból mindig az összegzés, a szellemi-lelki felkészülés időszaka Krisztus befogadására az ember lényébe. A mai korszakban mindez már nem szavakban és a puszta „jószándék” által zajlik, hanem valódi szellemi törekvés révén. Ma már nem elegendő „várni a Jézuskát”, most szellemi értelemben, hanem tenni kell az embernek azért, hogy ez a lehetőség megérkezzen az életébe. Az erkölcsi törvények belülről fakadó, tudatos betartása az alap, ami nélkül nincs értelme sem szellemiségről, sem szellemi útról beszélni.

Az egész éves törekvés a szellemi önmegismerésre, az év dinamikájának követése és a magasabb szellemi lények bölcsességének életünkbe építése elhozza azt a lehetőséget, amit az év vége tartogat számunkra, mintegy a munka betetőzéseként. Advent a megtisztulás időszaka, amikor az ember lelke felkészül Krisztus befogadására. Számtalan eltérítő erő próbálja az ember figyelmét elterelni ettől a befelé fordulástól. Minden fontosabbnak tűnik, mint a szentség megteremtése a lélek csendjében. Vásárlás, evés-ivás, különböző összejövetelek. Hol marad emellett már idő és energia a legfontosabbra, Krisztus eljövetelének előkészítésére a lelkünkben?

Az ember aztán elkezd kapkodni, mert meg akar felelni az elvárásoknak, és talán belecsúszik abba a hibába is, hogy kívül keresi ennek a belső folyamatnak a szentségét, magasztosságát. A túlzott készülődés is éppen ezért van: az ember a lelkében készül valamire, és ahogyan telik az adventi időszak, és közeledik karácsony ünnepe, úgy nő a feszültség az emberben, és kényszerűségből úgy fordul egyre inkább kifelé a figyelmével. Talán vannak olyanok, akik karácsony ünnepe után megfogadják, hogy jövőre másként lesz. „Jövőre majd emlékezni fogok arra, hogy mi a fontos, és nem rontom el az ünnepet, jobban figyelek majd befelé.” De aztán, ahogyan közeledik az ünnep, úgy tűnik el ennek a fogadalomnak az emléke és újra jön a hajsza. Ez a hajsza, a karácsony előtti „őrület” a belső lelki feszítés miatt van, mert az ember a lelke legmélyén érzi, hogy „valaminek történnie kellene”. De nem tudja ezt a történést befelé fordítani, és ott „belül” azt egy benső emelkedésként megélni, mert a teljes adventi időszakot a külső világra való fókuszálással tölti, és kívül próbál meg „emelkedni”. Majd ennek következtében egy benső süllyedést él meg karácsonykor az emelkedés helyett, hiszen ő a „külsőbe” fektetett energiát, nem a „bensőbe”.

Mindemellé a teljes év kudarca is beférkőzhet ebben az időszakban, mert az ember év végén óhatatlanul összegez. Mivel az emberi élet, ahogyan a természet is, ciklikus, így az ember a lényében követi ezt a ciklikusságot, akár tud róla, akár nem. December mint az utolsó hónap, mindig a legfontosabb az évben szellemi értelemben: ez a csúcspont, a teljes év munkájának gyümölcse. Az év végi ünnepsorozatok is kifejezik ezt (advent vasárnapjai, téli napforduló, karácsony ünnepe, 12 szent éjszaka, újév).

Tehát az ember „belső lénye” követi ezt az szellemi rendszert, amiről az ember tudatosan vajmi keveset tud. És ezért nem érti, hogy: „Miért vagyok olyan feszült karácsonykor, amikor végül is mindenem megvan?” Azért, mert ez kevés. Nem elég, ha az embernek fizikailag mindene megvan, még akkor sem, ha olyan „szerencsés”, hogy még az egészsége is rendben van. Mert az emberben él egy Lélek, egy belső, igaz Lény, egy olyan szellemi szikra, akinek ez a földi élet a testi vonatkozásait tekintve csak egy keret. Neki nem az a célja, hogy pusztán testi értelemben mindene meglegyen (a földi lényét, vagyis az embert, mint fizikai lényt tekintve). Neki az a célja, hogy az ember mint lélek, egy szellemi fejlődési, ha úgy tetszik, ébredési folyamaton menjen végig. Más célok, egymással ellentétes irányba mutató késztetések feszülnek tehát az emberen belül. Van egy pusztán testi vonatkozású cél, van egy pusztán az anyagi életre vonatkozó vágykészlet (ezt vagy azt akarom megkapni, elérni), és van egy szellemi-lelki cél, illetve vágykészlet is. De ez az utóbbi sokkal távolabbról jön, és a céljai is „távlatibbak”, vagyis magasztosabbak. Innen, a fizikai test oldaláról nézve értelmetlennek is tűnhetnek. De aki volt már életében komolyabban beteg vagy átélt már olyan traumát, ami szinte automatikusan kizökkentette őt a hétköznapi világszemléletéből, felfogásából, az tudja, milyen érzés, amikor az emberben valami megváltozik, mert az ego hirtelen háttérbe szorul és egy magasabb nézőpont tör előtérbe. Ebben a pillanatban az ember rádöbben, hogy mi a fontos az életben valójában, és teljesen más szemmel nézi az életét. A gond csak az, hogy miután ezek a különleges pillanatok elmúlnak, azonnal „visszaáll” a régi szemlélet, a konok, sokszor önző ego törekvései újra átveszik az irányítást, és az ember lelke mélyén élő valódi Lélek a hétköznapokban szinte belefullad ebbe a torz nézőpontba. De nem tudja, hogyan legyen másként, nem emlékszik arra, hogy milyen magasabbról nézni az életet, és így nincs is ereje kitörni a megszokottból.

Karácsony ünnepe abban segít, hogy az ember kiléphessen ebből a betokosodott, sokszor már szinte fullasztó hozzáállásból: hátrébb tolja az ego nézőpontjait és előtérbe engedje a Magasabb Én szempontjait. Mert az emberi élet végén már csak ez fog számítani. Miért ne lehetne az életet is úgy élni, hogy már az ember életében is az számítson, ami igazából fontos? Karácsony ünnepe ennek a lehetőségét hozza el az ember számára.

Békés adventet és áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak!

 

Az alábbi, Mihály Arkangyaltól származó szellemi üzenet a karácsonyi időszakra való ráhangolódást segíti:

 

 

 


0557oHa szeretnél további, hasonló témájú írásokat olvasni, az online olvasásra szolgáló előfizetés keretében több száz cikk közül válogathatsz az élet minden területére vonatkozóan. A cikkek eléréséhez szükséges előfizetés menetéről a Vásárlás » Előfizetés menüpontnál tájékozódhatsz.