Szellemi üzenet novemberre
November hónap a belső bölcsesség időszaka, amikor az ember elmerül saját belső világában és felszínre hozza magából a bölcsességet, amely fényként ragyog a lényében. Ez a belső fény világít akkor, amikor kívül minden egyre sötétebb, hiszen közelítünk a téli napforduló időpontja felé. Ahogyan a külső sötétség nő, úgy növekszik a belső fény (a belső Nap) ereje. Az ember ebben az időszakban leveti magáról mindazt, amit nem szeretne a lényében megtartani, hogy az esszencia, a kikristályosodott bölcsesség megmaradhasson, felragyoghasson.
Szellemi üzenet októberre
Október hónapban lehetőség nyílik a változásra az emberi kapcsolódások terén. A szellemi értelemben törekvő lélek a hétköznapi gyakorlati életében is egyre inkább törekszik az emberségesség, igazságosság megvalósítására, megélésére a saját emberi viszonyaiban, kapcsolódásaiban. Ma már nem elég pusztán elméletként vagy az ideák világában élő vágyként gondolni erre, mert a Magasabb Világokból érkező inspirációk azt támogatják, hogy az ember belevigye mindezt a hétköznapi valóságába.
Szellemi üzenet szeptemberre
Az évkörön szeptember hónap Mihály Arkangyal időszaka, amikor legyőzi a démont, a sárkányt, a sötét erő képviselőjét. Ebben a folyamatban az embernek is van szerepe és felelőssége. Ezért érdemes törekednie arra, hogy felismerje magában és önmaga körül is a démoni erő működését, és ne engedje meg az eltérítő erőnek, hogy valóban el is térítse őt az útjáról.
Szellemi üzenet augusztusra
Augusztus hónap a bizalom időszaka, amikor az ember elengedheti az önszabotázst, a kishitűséget és azokat a belső fékeket, gátakat, amelyek gátolják, hogy az igaz ösvényen járhasson. Ez az időszak egyben a valódi belső béke ideje is, amely az igazság felszabadító ereje révén jelenik meg az ember lényében.
Szellemi üzenet júliusra
2023 a 7-es szám éve, és ennek az évnek a 7. hónapja rendkívüli jelentőségű. A 7-es szám a szellemiség száma, és a szellemiség évének 7. hónapja mindennek a kiemelt időszaka, amikor is a szellemi-lelki értelemben fejlődő emberek teret kapnak a fejlődésre, változásra. Az emberségesebb, szociálisabb emberek, akikbe, ha lehet így fogalmazni, sokszor „beleszorult” ez a segítő szándék, most végre teret kapnak erre a fajta hozzáállásra és cselekvésre.
A Fény felé fordulás alapfeltételei a hétköznapi életben
Egy nemesebb, szellemi életre törekvő ember számára jelen világunk démonizált közege igen komoly kihívást jelent a tekintetben, hogy a „felfelé nézést”, a Fény felé fordulást, az erkölcsi és szellemi törvények betartását a hétköznapok során is kitartsa, az életét Krisztus útmutatásai szerint tisztán és igazul élje. E nehézségek közepette a Szellemi Világ számunkra öt olyan gyakorlati dolgot, tevékenységet javasolt, amelyek hétköznapi szinten való mindennapos gyakorlása segít a fényt előtérbe hívni magunkba, egyben a lelkünkbe nyomakodó sötét erőket a háttérbe szorítani.
Szellemi üzenet júniusra
2023 a 7-es szám jegyében telik. A 7-es szám a szellemiség száma, és mint ilyen, meghatározza az év minden hónapjának témáját. Az ember mára eljutott abba a pontba, ahol a problémák a világban már olyan sokrétűek, szerteágazóak, olyannyira mélyek, hogy a Szellemi Világ bevonása nélkül, a valódi szellemi útkeresés nélkül már nem lehet megtalálni a megoldásokat az életre és a problémákra. Istent nem lehet kihagyni többé a problémák megoldásából, mert az ember a maga kútfejéből már nem tudja megoldani ezeket a gondokat.
Isten üzenete a megtérni vágyó lelkeknek
Az embernek a mai tudatossági szinten már vannak szellemi kötelezettségei Isten felé. Ez az írás bemutatja, mit kér Isten és a Szellemi Világ az embertől földi élete során. Egyben kitér arra is, hogy „mire való” a földi élet, vagyis, hogy mit tápláljon az ember életével a mindennapokban, és mire mondjon nemet, ha Isten útmutatásai szerint kíván élni és Felé szeretne közelíteni.
Az ember szellemi kötelezettségei
Az embernek mint szellemi lénynek szellemi felelőssége és ilyenformán „kötelezettsége” van, amit a fejlődni vágyó ember nem tud kikerülni. A mai kor embere már nem élhet úgy, ahogyan elődei eddig éltek, már nem gondolhat a világra csak és kizárólag materialista módon. Kényelmes hozzáállás azt gondolni, hogy csak egyszer élünk, és csak az van, amit a szemünkkel látunk: így nincsenek szellemi törvények (nem létezik a karma törvénye sem), és végképp nincsen Isten. Mert akkor az embernek nem kell lélekben felelnie elkövetett bűneiért, gaztetteiért – ha a földi törvénykezés szerint az egyébként nem törvénytelen –, és nem kell törekednie a jóra, az emberségességre, a tisztességre a mindennapjai során, mert úgysem „kéri számon rajta” azt senki.
Az év végi szakrális időszakról
Közeledik az év vége, ami egyben az év szakrális időszaka is. Szeptember 29-én, Mihály-nappal veszi kezdetét ez a szentséges időszak, amely az év legfontosabb szakasza. Ez a befelé fordulás kezdőpillanata, amely kitart egész karácsonyig, és maga a szakrális időszak az újéven át egészen vízkereszt ünnepéig folytatódik.
A szellemi út előnyei
Az emberi életben vannak olyan fontos értékek, amelyek nem az anyagisághoz köthetők, mégis jelen vannak az életben és fizikai értelemben is megnyilvánulnak. Ilyen a szeretet, a tisztesség, a becsület, az együttérzés, a másikhoz való odafordulás képessége. Amikor az ember nehézséget él át az életben, netán beteg vagy valamilyen tragédia éri, akkor hirtelen megnő a fontossága ezeknek az értékeknek, amik a hétköznapokban igencsak háttérbe vannak szorítva.
A lelki tisztaság jelentősége
Az emberi életben az egyik legfontosabb tényező, amely kihat az élet alakulására és magára a lelki fejlődésre is, az a lelki tisztaság. A lelki tisztaság egy állandó aktív törekvés a jóra, az igazság keresésére és megközelítésére. Tehát nem egy „önmagában való dolog”, nem egy olyan tulajdonság, amivel az ember megszületik, és „csak úgy van neki”, mint a szőke haj vagy a kék szem.
Valentin-nap, mint a szerelmet támogató szellemi időszak
A mai világban nincs könnyű helyzete a valódi párkapcsolatban gondolkodó embernek, mert az igaz párkapcsolat szeretetalapú és az emberi értékeken nyugszik. Az emberi értékek pedig ma nem igazán népszerűek, azok megtartása az ember életében gyakran kihívást jelent. Hiszen az ember sokszor maga sem tudja pontosan, mit jelent például az önzetlenség a gyakorlatban, így akár a párkapcsolatban.
Az év végében rejlő szellemi lehetőségek
Az év vége szellemi szempontból mindig az összegzés, a szellemi-lelki felkészülés időszaka Krisztus befogadására az ember lényébe. A mai korszakban mindez már nem szavakban és a puszta „jószándék” által zajlik, hanem valódi szellemi törekvés révén. Ma már nem elegendő „várni a Jézuskát”, hanem tenni kell azért, hogy ez a lehetőség megérkezzen az életünkbe.
Egy új korszak szellemi kihívásai és lehetőségei
A mai világban az ember egyre jobban érezheti, hogy jelen van egyfajta változás, egy különös, tudati emelkedésre buzdító „húzóerő”. Ezt az ember gyakran abból érzékelheti, hogy már nem élhet, nem gondolkodhat úgy, ahogyan eddig tette, a „kényelmes” hazugságai többé nem állják meg a helyüket, illetve akár meg is bosszulják magukat. Felgyorsult a fejlődés, és aki nem szeretne lemaradni, annak haladnia kell ezzel a felgyorsult áramlattal. De hogyan érdemes együtt haladni ezzel az áramlással?
Karácsony üzenete
Karácsony szentsége az új remény üzenetét tartogatja a lélek számára, ha élt advent tisztító erejű kihívásaival. Advent időszakában az ember lelke számos próbán át nemesedik, mire eléri karácsony szent ünnepét. Aki ezeken a próbákon átment, még ha vereségnek is éli meg azokat, az könnyebb lélekkel várhatja karácsony ünnepét.
Advent szellemi kihívásai
Advent időszaka rendkívül jelentőségteljes a szellemi fejlődés szempontjából. Az Eljövetelre való várakozás, az erre való felkészülés időszaka ez, amikor az ember összegzi magában az elmúlt év tapasztalatait, és felkészül az év végi szakralitásra: a Megváltó megérkezésére az ember lelkébe.
Az angyali lények segítsége az ember életében
A ma embere számára egyre fontosabbá válik a világ megismerése egy magasabb szempontból is. Az ember éli az életét, és egy napon felvetődik benne a kérdés, hogy hol voltam én a megszületésem előtt és hol leszek én a halálom után? Ha ezekre a kérdésekre elkezdi keresni a választ, akkor nagyon sokféle elmélettel találkozhat. Azokban az elméletekben, a vallásokban, a filozófiai irányzatokban van egy közös pont: az, hogy az ember lelke halhatatlan, és hogy létezik egy magasabb Erő, aki elrendezi az ember földi életútját valamilyen módon az ember – lelki, jellembeli – érdemei szerint.
Párkapcsolati útmutató fiatal felnőtteknek
A mai időkben nagyon nehéz harmonikus párkapcsolatot teremtenie egy fiatal felnőttnek, hiszen a férfi-női szerepek keveredése, az emberismeret teljes hiánya és a kevés pozitív példa mind hozzájárul a sikertelenséghez. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a mai világban nem lehet tiszta, szerető párkapcsolatot kötni, s még azt sem, hogy nem lehet egy egész életre szóló társat találni. Azonban ehhez szükség van egy bizonyos fokú önismeretre, folyamatos önvizsgálatra és a rezonancia törvényének megismerésére.
Férfi-női szerepek
Ez a cikk a Párkapcsolati útmutató fiatal felnőtteknek című írás folytatásaként a férfi-női szerepekről szól, melyek a férfi és a nő természetes hajlamain, beállítottságán alapulnak. Mindezek elfogadása könnyűvé teszi a párkapcsolatot, az életet és magát az együttműködést.
Karmikus terhek elengedése
Ez az írás egy összefoglaló arról, hogy miért fontos megszabadulni rossz tulajdonságainktól a lelki feloldozás és a boldog élet megteremtése érdekében. Aki „nem hisz a karma törvényében”, tehát aki nem ismeri el az ok és okozat törvényét, annak azt is mondhatnám, hogy a cikk arról szól, hogyan legyünk jobb emberré. Mert hiszen egy totálisan anyagba ragadott embernek is látnia kell, hogy ha máshol nem is, de az emberi kapcsolataiban nyoma van az ő személyes hozzáállásának, tehát a másik emberrel való kapcsolata olyan, amilyen ő maga. Annak, aki átlátja az összefüggéseket tettei, szándékai és életminősége, lelkiállapota, egészsége és kapcsolatai között, ez a cikk mindössze egy kis emlékeztető.
Szellemi tanítások alkalmazása a mindennapokban
Ez az írás egy könnyed összefoglaló arról, miért fontos átvinni az életünkbe a szellemi tanítások alapjait a fejlődés, a megújulás, a feloldozás elnyerése és a lélek felemelkedése érdekében. Aki megteszi ezt, annak számára elérhetővé válik a boldog, könnyed, áramló élet és a szellemi felemelkedés összes olyan lehetősége, amelyről a nagy bölcsek már előttünk szóltak, és amelyeket az ember a szívében érez. Hiszen a tiszta lelkű ember érzi a hívást a szívében az igaz szerelem megélésére, később pedig az angyalokkal, arkangyalokkal és más hatalmasságokkal való kapcsolatfelvételre is.
Ki az az „én vagyok”?
Ez az írás önmagunk megismerésében és a világban való elhelyezésében kíván segítséget nyújtani minden tudatosodni vágyó ember számára. Ezt pedig oly módon teszi, hogy bemutatja a „hogyan ne”, „mit ne” módozatokat, vagyis az út buktatóit, hogy a valódi „hogyan”-ra és „mit”-re az Olvasó maga jöhessen rá. Mindezek keretében megismerkedhetünk a „csomag-effektus” elvével és annak következményeivel is.
A tudatváltásról és az oda vezető útról
Ez a cikk a felemelkedés és a tudatváltás kérdése körül tapasztalható számos emberi félreértés és félremagyarázás okán született. Az ébredezők számára kíván néhány fontos és a felgyorsuló változások miatt számukra égetően sürgős tisztázatlan fogalmat a helyére rakni, illetve a felemelkedés kérdéséhez való hozzáállást kicsit kalibrálni. Egyben felhívjuk a figyelmet néhány félresiklást eredményező veszélyre is.
Ráhangolódás a szerelemre a Mérleg havában
Szeptember 21-től kezdődően, a Mérleg havában érdemes az igazi szerelem megvalósítására koncentrálnia annak, aki úgy érzi, a teljesség érzése hiányzik a szívéből. A szerelem, a párkapcsolat mindenekelőtt egy olyan előrelendítő erő az életben, aminek révén lelki nemesedést és emelkedést élhetünk meg. A szerelem nem elsősorban a testi szerelem és az érzelmi biztonság iránti vágy kielégítésére szolgáló eszköz, hanem annál sokkal nagyobb lehetőség.
Az önállóság jelentőségéről
Az írás egy rövid útmutató a szellemi úton járó ember egyik legfontosabb tulajdonságáról, az önállóságról. A lelki értelemben nagykorú ember vágyik a szellemi szabadságra, a függetlenségre és képes összefüggéseiben látni a világot, benne önmagát. Egy idő után a tiszta szándék erejével képes lesz meglátni az összefüggéseket tettei, gondolatai és életminősége között is, ez pedig egyenes úttal vezet a változáshoz, az emelkedett élethez.