A szellemi úton az ember elkezdi felismerni magát lélekként, aki egy fontos küldetés erejéig földi testbe költözött. Rádöbben, hogy az emberi életben vannak olyan fontos értékek, amelyek nem az anyagisághoz köthetők, mégis jelen vannak az életben és fizikai értelemben is megnyilvánulnak. Ilyen a szeretet, a tisztesség, a becsület, az együttérzés, a másikhoz való odafordulás képessége. Amikor az ember nehézséget él át az életben, netán beteg vagy valamilyen tragédia éri, akkor hirtelen megnő a fontossága ezeknek az értékeknek, amik a hétköznapokban igencsak háttérbe vannak szorítva. Holott a hétköznapok forgatagában sem más a valóság, ugyanazok a dolgok fontosak, mint amikor az ember kizökken ebből a valóságból egy hirtelen nehéz helyzet hatására. De a hétköznapokban sajnos továbbra sem foglalkozunk azzal, ami fontos, pedig a bölcsek és szentek sokasága, akik előttünk jártak, már rég lefektették számunkra az irányt.
Van egy szellemi törvény ezzel kapcsolatban: aki „nem tett bele aktívan abba” a mindennapjai során, hogy a jó tulajdonságokat gondozza, fejlessze önmagában, az nem fog tudni „kivenni sem” ezeknek a jó tulajdonságoknak a „hozadékaiból”. Más egy olyan ember párkapcsolata, aki rendelkezik ezekkel a lelki tulajdonságokkal, mint azé, aki nem. Gondoljunk egy önző emberre, aki képtelen a másik szemszögéből látni a dolgokat. Csak a saját érdekeit nézi, azokat helyezi előtérbe, és egyszerűen nincs meg benne sem az akarat, sem a képesség arra, hogy a másik ember, akár egy családtagja vagy a párja helyzetébe beleérezze magát. Ez a nagyon súlyos probléma ma igen gyakori. Az ő párkapcsolata minden bizonnyal nem lesz problémamentes, sőt, szeretetteljes és derűs sem, hacsak nem változtat önmagán.
Tehát az ember lelki tulajdonságai alapvetően meghatározzák az élete minőségét és annak menetét. Az ember minden nap „belepakolja” az életébe önnön gondolatait, szándékait és az ezekből fakadó cselekedeteket. Ha valaki törekszik az emberségességre, az igazságoságra, a jóra, a másik ember figyelembevételére, akkor ő valami egészen mást pakol bele az életébe, mint az, aki önző módon csak saját magára gondol, és ezzel áttételesen akár árt is a másik embernek. Ez két külön út, amik között kívülről nincs átjárás.
A szellemi út során az ember rájön, hogy ha közelíteni szeretne a Szellemi Világ igazságához, ha szeretne angyalokkal kapcsolódni, vagy megérteni a bölcsességüket, akkor első körben nem technikákat kell megtanulnia erre, hanem törekednie kell jobb, igazabb, nemesebb emberré válnia a hétköznapokban. Ez az, amit kevesen szeretnének megtenni, de annál többen szeretnék „kivenni” a szellemi út fáradságos járásából fakadó előnyöket. A mai emberi világban az a szemlélet, hogy „elvehetek bármit, mert az nekem jár”, de ez a valóságban nincs így. Az emberi kapcsolatokban – ahol egyenrangú felek állnak szemben egymással – nagyon jól látszik mindez. Nem úgy van az, hogy nekem bármi jár. Az jár, amit beletettem az emberi kapcsolataimba. Senki nem fogja erőn felül belepakolni a másik emberbe a jó tulajdonságainak gyümölcseit, ha ő csak letépi majd felfalja őket, és cserébe még egy köszönömöt sem nyújt a másiknak. Minek is kellene, gondolja, hiszen az – a másik lelki gyümölcsei, amikért ő, vagyis a másik ember megdolgozott – neki (lelki értelemben ingyen, vagyis viszonzás nélkül) járnak. Ám mi sem áll távolabb a valóságtól.
A szellemi útért, a szellemi törvények emberi életben való felismeréséért tenni kell, dolgozni kell. Az angyalokhoz való közelítés ott kezdődik, hogy az ember megpróbál ember lenni az életben annak lelki minőségeivel együtt. Nem elég az, hogy van keze, lába és tud beszélni. Lelki minőségében is ember az, aki törekszik a jóra, aki törekszik a másik megértésére, a természettel való összhang kialakítására, a szellemi erőkkel való együttműködésre, végső soron pedig Isten és a Szellemi Világ megismerésére a saját földi életében.