Közeledik az év vége, ami egyben az év szakrális időszaka is. Szeptember 29-én, Mihály-nappal veszi kezdetét ez a szentséges időszak, amely az év legfontosabb szakasza. Ez a befelé fordulás kezdőpillanata, amely kitart egész karácsonyig, és maga a szakrális időszak az újéven át egészen vízkereszt ünnepéig tart.
Elkezdődik tehát a szellemi elmélyülés ideje, a befelé fordulásé, az ember lényében elrejtett szellemi eredet felismeréséé. A mai világban az ember már nem teheti meg, hogy figyelmét teljes mértékben az anyagi világ kösse le. Az ember lénye legbelül tudja, hogy a világ szellemi eredetű, hogy a lélek halhatatlan, és az emberi bűnök megbosszulják önmagukat egy következő inkarnációban, de sokszor már az adott földi életben is. Az emberi életre adott kollektív megoldások egyre kevésbé működnek, az emberi viselkedés, a negligencia, a rombolás, a közöny, a másik iránti szolidaritás teljes hiánya olyan következményeket mutat a ma embere számára, amely mellett már nem lehet hathatós belső, lelki változtatás nélkül elmenni.
Az embernek egyfajta belső számvetésre, az alapok alapjához való tudatos visszatérésre van szüksége: a szellemi eredetének elismerésére. Mert innen gyűrűzik tovább a folyamat a lelkiismeret kérdéskörére (a magyar nyelv igen kifejező: lelki-ismeret, vagyis ismeret a lélekről), amelynek megértése nélkül nincs továbblépés az ember számára. Amíg az ember valóban, belülről fakadóan nem érti, hogy miért ne ártson a másiknak – és nem csak fizikailag, hanem ügyeskedéssel, csellel, fondorlattal, a másik lényének besározásával, jó tulajdonságainak, értékeinek eltagadásával, negligálásával –, addig nem tudja sem megismerni, sem feldolgozni a magasabb igazságokat. Ma már azonban az erkölcsiség, a másik emberrel való igazságos, emberséges bánásmód szellemi-lelki alapkövetelmény a fejlődést választó ember számára.
Ha az ember közelíteni szeretne a Magasabb Világokhoz, ha angyalokkal szeretne kommunikálni, ha szeretné megérteni az Isteni Tervet, akkor elsősorban nem technikákat vagy tárgyi tudást szükséges elsajátítania, hanem olyan emberré kell válnia, aki tudatosan olyan másokhoz, mint ahogyan ő is szeretné, hogy mások bánjanak vele. Ma már tehát nem elegendő önmagában a tudás: az nem sokat ér, ha az ember mondjuk egy szellemi témájú előadásról kijőve észre sem veszi, hogy belegázol az első szembejövő ember lelkivilágába. Alapvetően alázat szükséges ahhoz, hogy az ember ne tévedjen el és legyen esélye megtalálni a helyes ösvényt az egyéni életében.
Lehet reménykedni abban, hogy az ember, bár vádaskodást, önzést, akaratosságot, hibáztatást, bizalmatlanságot rak bele az életébe, mondjuk az emberi kapcsolataiban, de cserébe majd szeretetet, elfogadást, melegséget fog kapni. Nem fog. Ez törvény. Lehet reménykedni abban is, hogy az ember csak a saját önző érdekeit nézi, annak rendel alá mindent, és kimagyarázva a következményeket, amelyek sújtják a körülötte élőket és a kicsiket (például a gyermekeket, az állatokat, a növényeket), de ennek ellenére majd valahogy mégis boldogságban fog élni. Nem fog, mert ez törvény.
Ezért jobb, ha az emberi lélek törekszik a jóra, törekszik az alázatra a másik lényével szemben. Jobb, ha nem csak a saját önző érdekeit nézi, hanem odafigyel a másikra, odafigyel a kicsikre, akiket a Jóisten rábízott. Jobb, ha felelősséget vállal önnön tetteiért és nem másokat hibáztat a saját bűnei miatt, melyeknek súlya visszaszáll a fejére. Mert a valóban változtatni vágyó ember számára ez jelenti a kiutat: a gyakorlati bűnbánat a felismerés oldaláról. Amikor rájön arra, hogy nem lesz jobb neki, ha bánt másokat, hogy valóban nem jut előbbre más kárán, és mindezt a tudást „beleforgatja” az életébe. Ez a szellemi út alapja, a magasabb szintű létezés első lépése. Erről a tőről fakadnak azok a virágok, amelyek jó termést hoznak, amelyekből a jó dolgok következnek. A rosszból nem lesz jó soha, a másik bántása nem terem jó gyümölcsöt. Csak a „ne árts” törvényének gyakorlati betartása fogja előbbre vinni az embert a szellemi fejlődés útján.
Figyelmezzünk Keresztelő Szent János szavaira:
„A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.”
[Lukács 3,9]
Mindezek fényében érdemes megkezdni a szellemi-lelki betakarítást és a befelé fordulást, az advent hetein át, a téli napfordulóig tartó időszak során. Majd karácsony szentségén és a 12 szent éjszakán át egészen az új év kezdetéig, vízkereszt ünnepéig folytatni a munkát. És akkor az ember átélheti, hogy a lénye nem azonos a hús-vér testtel, hanem több annál: egy szellem lakozik benne, akinek fénye messzire elér. Ez a belső fény világít minden olyan lélekből, aki megértett valamit a földi létezés titkaiból.