Egy nemesebb, szellemi életre törekvő ember számára jelen világunk démonizált közege igen komoly kihívást jelent a tekintetben, hogy a „felfelé nézést”, a Fény felé fordulást, az erkölcsi és szellemi törvények betartását a hétköznapok során is kitartsa, az életét Krisztus útmutatásai szerint tisztán és igazul élje.
E nehézségek közepette a Szellemi Világ számunkra öt olyan gyakorlati dolgot, tevékenységet javasolt, amelyek hétköznapi szinten való mindennapos gyakorlása segít a fényt előtérbe hívni magunkba, egyben a lelkünkbe nyomakodó sötét erőket a háttérbe szorítani. Vagyis az Elsőt az első helyre tenni: Isten legyen minden gondolatunkban, szavunkban és tettünkben az első, és minden más csak Ő utána következik.
Íme az öt alapvető tevékenység, amely idővel egy Isten felé forduló, alapvető lelki hozzáállást teremt meg a lényünkben:
- ima
- tanulás
- munka
- segítségnyújtás
- hála
Az ima a legközvetlenebb kapcsolatot jelenti Istennel, ezért a napi szintű imádkozás (akár naponta többször is) elengedhetetlen a szellemi-lelki nemesedés útján. Az ima lehet egyszerűen a „Miatyánk” vagy az „Üdvözlégy Mária” mondogatása, akár egy imafüzér erősítő erejével, de beszélhetünk is Istenhez, mert Ő mindig meghallgat minket, akkor is, ha ennek abban a pillanatban semmi jelét nem érzékeljük.
Jelen korunkban az ember feladata és egyben fejlődési iránya a materializmusból való kilábalás és a szellemi élet újra megtalálása. Ebből következően a mai emberben már megvan a képesség csírája, hogy kommunikáljon a Szellemi Világ magasabb tudatosságú lényeivel. Vagyis kellő elszántsággal és gyakorlással imánk során Isten idővel még válaszolhat is nekünk, merthogy Ő mindig válaszol, csak mi nem halljuk.
A tanulás már az előzőekből következik. Mindent tanulni kell, semmi sem megy csak úgy, magától. A megfelelő önképzés és önismeret elengedhetetlen a szellemi úton. A Szellemi Világ hierarchiájának, az emberiség fejlődésének, valamint a szellemi és erkölcsi törvények megismerése létfontosságú.
A tanulás másik oldala, amely a szellemi megismerés útján egyre jobban feltárul előttünk, az az önmegismerés. Az önismeretet is tanulni kell. Ez gyakran nem könnyű, hiszen igen fájdalmas egyrészt felismerni és belátni gyengeségeinket, hibáinkat, bűneinket, másrészt rálátni azokra az előzményekre (szülői neveltetés, iskolák, társadalmi elvárások), amelyek jellemünket és vele együtt hibáinkat kialakították a lényünkben, amit most nekünk kell helyrehoznunk. Igen, az önismereti út egy olyan lelki megtisztulási folyamat, amely során mások ránk erőltetett vagy ellenünk elkövetett bűneik személyiségünkre, hitrendszerünkre, lelkünkre gyakorolt negatív hatását magunknak és magunkban kell feloldanunk, gyakran a szülői akarattal, társadalmi normákkal szembemenve. Ez az Isten-adta feladat az egyre inkább individualizálódó ember számára a Vízöntő-kor kezdetén.
A tanulásnak és az önmegismerésnek számos formája létezik, mindenkinek a számára legmegfelelőbb utat és módot kell megtalálnia. Egy belső hang vezérli ebben az embert, és óvakodjunk a „külső hangoktól”, ha ez a belső hangunk „nem bólint rá” az adott lehetőségre.
„A jó pap holtig tanul.” – tartja a mondás. Ez magában rejt egy nagyon komoly figyelmeztetést. Sose álljunk meg a megismerési úton. Mindig van egy magasabb fokozat. Tanítók gyakran elkövetik azt a hibát, hogy belemerülve mások tanításába, elfelejtkeznek önmaguk képzéséről. Pedig a tanítás sem szól másról, mint a tanulásról. Azért kapja egy tanító a tanítás lehetőségét az Élettől, hogy ezáltan egy magasabb nézőpontról lásson rá mindarra, amit eddig megtanult, megismert. Ez a magasabb nézőpont pedig további felismeréseket hoz a számára, amely új megismerési utakat nyit meg a számára.
A munka megint csak az előzőekből már magától következik. Hiszen az önmagát képző ember előbb-utóbb olyan tevékenységre vágyik, amivel a lényében a megismerésből felhalmozódó tudást szeretné a külvilágba kivinni, embertársainak továbbadni, ahogy tanulmányai során neki is átadták a tudást, vezették az útját. A szellemi ember munkája, legyen az akár tanítás, akár kutatás, publikálás, akár gyógyítás, testi vagy lelki szintű segítése másoknak, mindenképpen emeli az embert és közelebb visz Istenhez, hiszen ez végső soron egy Neki ajánlott tevékenység, még ha ez kezdetben nem is tudatos az emberben.
A segítségnyújtás, vagyis mások megsegítése a szellemi beállítottságú embernek már a munkájából is alapból következik. De nagyon fontos tudni, hogy a segítségnyújtásnak minden formáját szintén tanulni kell. Nem mindegy, hogy kinek, mikor és hogyan segítünk. Egy rossz módon nyújtott segítség többet árt, mint használ, mind a segítségre szorulónak, mind a segítséget nyújtónak. Bizony, a segítséget nyújtónak is! A balul elsült segítség minden következménye karmikusan terheli a segítséget nyújtót.
Ahhoz, hogy a segítségünk számunkra lélekemelő tevékenység legyen, két fontos kritériumot kell szem előtt tartanunk. Egyrészt azt, hogy a segítségnyújtás lehetőségét ki kell érdemelni. Isten csak annak adja meg a lehetőséget, hogy valóban segíteni tudjon másoknak, aki lelkiekben megtisztult és szellemiekben megérett rá. A „jó” segítségnyújtásnak úgymond pozitív karmája van. Egy bűnös ember nem kap olyan lehetőséget, amellyel karmáját „tisztára moshatja” anélkül, hogy szembenézne bűnös hajlamaival, szokásaival, tetteivel. Manapság sokan próbálják lelkiismeretük egyre hangosodó hangját amolyan „búcsúcédulás” jótettekkel elhallgattatni. Nem ez az ember útja.
A valódi segítségnyújtás másik kritériuma az, hogy a segítség elsősorban a léleknek szól. Még ha testi szükségleteiben is segítünk meg valakit, annak csak akkor van valódi értéke, ha az illető lelkét ez reménnyel, szeretettel tölti el, a Fény felé fordítva a lényét. Nem a mindenáron való túlélés az ember célja, hanem a lelki fejlődés, ami viszont nem történhet meg az Isten felé fordulás nélkül.
A hála a segítség-kapásból fakadó érzés. Érdemes mindennek hálát kell adnunk, az élet legapróbb dolgainak, történéseinek is, emlékeztetve ezzel magunkat, hogy mi nem teremtők vagyunk, hanem teremtett lényként gondoskodásra szorulók. Az ember életének minden egyes testi-lelki-szellemi szükségletét az Isteni Gondviselés adja meg, vagyis minden egyes lélegzetvételünkkor Isten és az Ő angyali hierarchiái segítséget nyújtanak nekünk földi létezésünkhöz. Legyünk ezért hálásak.
