A ma embere számára egyre fontosabbá válik a világ megismerése egy magasabb szempontból is. Az ember éli az életét, és egy napon felvetődik benne a kérdés, hogy hol voltam én a megszületésem előtt és hol leszek én a halálom után? Ha ezekre a kérdésekre elkezdi keresni a választ, akkor nagyon sokféle elmélettel találkozhat. Azokban az elméletekben, a vallásokban, a filozófiai irányzatokban van egy közös pont: az, hogy az ember lelke halhatatlan, és hogy létezik egy magasabb Erő, aki elrendezi az ember földi életútját valamilyen módon az ember – lelki, jellembeli – érdemei szerint.
Ez utóbbi felvetést nevezhetjük a Karma Törvényének is. Annyi bizonyos, hogy aki egyfajta belső figyelemmel, éberen éli a földi életet, az észreveheti a Sors láthatatlan szövedékét az élete egyes eseményeiben, és idővel arra is rálátása nyílik, hogy az ember lelki beállítottsága, szándékai, jó- vagy rosszakarata nagyon is „meglátszik” az életén. Magyarul, az „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” mondás még mindig a legbölcsebbek egyike, és tartalmazza a Karma törvényének lényegiségét. Mindez (az emberi életút és a Karma törvényének megnyilvánulásai) persze sokkal bonyolultabb – felfoghatatlanul bonyolult –, hiszen az emberi élet egy olyan „remekmű”, amit nálunk sokkal bölcsebb lények alkottak meg és felügyelnek, azonban most már nekünk, embereknek is van módunk egy fokkal tudatosabban, ha úgy tetszik, végre nyitott szemmel járni az utunkon földi életünk során.
Ezzel a látásmóddal egy fokkal közelebb kerülünk az igazsághoz is. Amikor az ember így szemléli az életét, rájön arra, hogy véletlenek márpedig nincsenek, és hogy mindennek célja van ezen a földön. Minden okkal történik, még ha ezeket az okokat rögtön nem is ismeri fel. Gyakran csak évek távlatából lát rá arra, hogy mi miért történt. Amikor már a történések elvezették oda, ahová el kellett jutnia, akkor döbben rá az ember, hogy miért is tévedt el az ösvény elején, hogy miért indult el azon a félig kitaposott úton, amit ekkor – amikor eltévedt – „véletlenül” látott meg. Ekkor érheti tetten az ember azt a mérhetetlen bölcsességet, ami (vagy Aki) megjelenik a sorsán keresztül az egyes történésekbe ágyazva. Létezik egyfajta vezettetés – ez az a lényeg, amit az ember megtapasztal a megértés révén.
Amikor az ember az életét már nem vakvéletlennek, és a sorsát véletlenszerű események sorozatának fogja föl, hanem egy tudatos és tervezett életútnak – még ha nem is tudja, hogy ki vagy mi tervezte el az ő életútját –, akkor van esélye kitörni a téveszmékből. Mert téveszme azt hinni, hogy az emberi élet „magától” van, ok és cél nélküli puszta véletlen. Kell lennie egy magasabb Erőnek, aki okkal és céllal hozta létre a földi életet, benne az ember egyéni életét, ami számára maga a mindenség. Mindig úgy álljunk tehát a másik emberhez, hogy az ő számára az élete maga a mindenség, még ha mi nem ismerjük őt, az életét, vagy nem látjuk át, hogy éppen miben van benne. Ahogyan nekünk is a saját életünk „a minden”, úgy neki is. Igazi empátia csak önmagunk megértésén keresztül születhet meg a lelkünkben, kívülről, erőltetve nem lehet azt létrehozni, mert az akkor csak egy elmélet lesz. Ha önmagunkat megértjük, jobban megismerjük, akkor válunk csak „szociálisabbá”, empatikusabbá másokkal szemben.
Amikor az ember elkezdi az életét egy tervezett, magasabb céllal rendelkező életútként szemlélni, akkor tudnak belépni életébe a szellemi segítők. Az ember elkezdi keresni azt a magasabb világot, amikről a könyvek írtak, amiről a költők verseltek, és amit az ember a szíve mélyén valahol mindig is tudott, hogy léteznie kell. Ez a keresés végül eljut arra a pontra, ahol az ember elkezdi hívni ezeket a segítőket, támogatást kér tőlük földi élete egyes döntéseiben, nehézségei feloldásában. Mivel az angyalok szellemi lények (fizikai test nélkül), így fizikai szemmel nem lehet érzékelni őket. De ha az ember tiszta szándékkal magához hív egy angyali lényt, ha például meghívja őt egy vacsorához, hogy támogassa a szeretetteljes társalgás kialakulását, vezesse a beszélgetést, akkor lehet majd érzékelni a különbséget ahhoz képest, amikor nem hívja meg őt az életébe.
Az angyalokkal való együttműködés alapja a tiszta szándék és a lelki értelemben vett szellemi útkeresés, mert ehhez tudnak bekapcsolódni. Ha valaki azért hív meg egy angyalt, hogy manipuláljon valakit az angyal erejével, akkor a dolog nem fog működni, sőt, fordítva fog elsülni. Mivel nem egy angyal fog bekapcsolódni a manipulációs szándék révén a folyamatba, hanem egy sötét szellemi lény, ami miatt a manipuláció ideig-óráig működhet ugyan, de mint ahogyan minden szándék „visszacsap” annak kiindulópontjára, az „elkövető” személyre, így ez is vissza fog csapni egy bizonyos módon. Amilyen az ember szándéka, olyan szellemi lényeket vonz magához. Ha valaki tiszta szándékú, a jót keresi, és a jóra törekszik, az jóságos szellemi lényeket vonz magához. Aki tisztátalan szándékú, az tisztátalan lényeket gyűjt maga köré, még akkor is, ha elfedi mindezt és jónak tünteti fel magát. A rossz attól még nem lesz jó, ha rámondjuk, hogy jó. A jó a szándék tisztaságát jelenti, és itt nincs lehetőség kiskapukra. A szellemi törvényeket nem lehet kijátszani. Az ember lelkéből indul ki maga a szándék, ott dől el minden, és ha az tiszta, akkor a végkimenetel is tiszta lesz.
Ezért, ha tiszta a szándékunk, és jóra törekszünk az életünkben, akkor bátran hívjuk magunkhoz az angyalokat, életünk segítőtársait, hogy emeljék beszélgetéseinket, nyissák meg szívünket, segítsenek döntéseinkben. Ha pedig a félelem miatt „billegünk” a jószándék és a manipuláció csapdája között, akkor kérjünk segítséget az angyaloktól, hogy túl tudjunk lépni a félelmeinken, nehézségeinken.
Az életet úgyis végig kell élni mindenképpen. De lehet azt tudatosan, jóra törekedve is tenni, segítségül hívva ezeket a szellemi vezetőket, akik Isten küldöttei. Ez nem azt jelenti, hogy csoda fog történni és minden nehézség azonnal eltűnik majd. De az ember kaphat segítséget, amire nem számít, továbbléphet a múlt sérelmein, amin eddig sehogyan sem tudott, és új irányt kaphat az életében, amire eddig nem látott rá, sőt, el sem tudta képzelni, hogy számára az új irány valósággá válhat.