Szellemi tanítások alkalmazása a mindennapokban


Ez az írás egy könnyed összefoglaló arról, miért fontos átvinni az életünkbe a szellemi tanítások alapjait a fejlődés, a megújulás, a feloldozás elnyerése és a lélek felemelkedése érdekében. Aki megteszi ezt, annak számára elérhetővé válik a boldog, könnyed, áramló élet és a szellemi felemelkedés összes olyan lehetősége, amelyről a nagy bölcsek már előttünk szóltak, és amelyeket az ember a szívében érez. Hiszen a tiszta lelkű ember érzi a hívást a szívében az igaz szerelem megélésére, később pedig az angyalokkal, arkangyalokkal és más hatalmasságokkal való kapcsolatfelvételre is. Azonban mindenképpen érzi a hívást a létezés misztériumának mélyebb megismerésére. Hogyan lehet elindulni ezen az úton úgy, hogy az ember folyamatosan haladjon előre és ne önmagát becsapva „röpködjön” olyan szellemi magaslatokban, amelyekről aztán kiderül, hogy nem is voltak igaziak, hiszen csupán képzelgés volt az egész? A szellemi törvények ismerete segít elkerülni az ilyenfajta tévelygést, mert ezek a törvények két lábbal a földön tartják az embert úgy, hogy közben a lelki fejlődése megindul. Ehhez az alapoktól kell elindulni, de akinek ezek már világosak, annak az élete letisztulttá válik és ő könnyedén tovább tud lépni a transzcendens élmények világa felé, ahol az ember bepillanthat a létezés nagy titkaiba.

 

A szellemi tudás alapja: a belülről fakadó erkölcsiség kifejlődése

 

Az alapvető erkölcsi törvényeket Jézus már lefektette több mint 2000 évvel ezelőtt. Előtte már ott volt a Tízparancsolat, amely az alapvető emberi viselkedési mintákat tartalmazta. Gondoljuk át, mennyire alapvetőek ezek a tanítások (Jézus tanításai közül például a Hegyi beszéd előírásai), és mégis, milyen kevéssé sikerült átvinni a gyakorlatba a legalapvetőbb emberi értékeket az elmúlt 2000 évben. Mindezek gyakorlati megvalósításáról mindmáig alig esik szó. A világvallások alapjául szolgáló mesteri tanítások szintén hasonló alapvetéseket fogalmaztak meg, mint Jézus, tehát mondhatjuk, hogy a nagy bölcsek ugyanazt mondták az emberiség felemelkedéséről és az emberi gonoszságok visszahatásaitól való megszabadulás útjáról. Ezt hívhatjuk a karma feloldásának vagy a karmikus terhek lerakásának is, de aki nem ismeri el az ok-okozat törvényét, az hívhatja magában egyszerűen következményeknek is a kellemetlen visszahatásokat. Hiszen ha valaki rossz ember, gonoszul áll másokhoz, azzal hasonlóan fognak viselkedni az emberek vagy más módon él majd meg kellemetlenségeket az életében. Ezt hívjuk nagyon leegyszerűsítve negatív visszahatásnak.

Nem kell ahhoz diploma, sem hosszas magyarázat, hogy felismerjük szívünkben az igazságot és a tanításoktól függetlenül is becsületesen bánjunk másokkal. Hiszen ha az ember arra vágyik, hogy tiszteljék, előbb neki kell tiszteletet mutatnia mások iránt. Miért nem működik vajon ez mégsem a mindennapokban nagyon sok ember számára? Azért, mert előbb „be kell fektetni ezt a tisztességet” az ember magatartásába, és csak utána jön a válasz minderre, azonban ezt sokan nem szeretnék megtenni. A gyakorlatban jól látható, hogy végül is csak az bánik tisztelettel embertársaival, akinek ez belülről jön, akkor is, ha nem érkezik rá azonnal viszontválasz. A belső tartás nem üzlet kérdése, a gerinces ember akkor is az, ha cserébe vele mégis tiszteletlenül bánnak. Ebből a fajta gerincességből van most nagy hiány. Tudni kell, hogy az élet kiegyenlíti önmagát, tehát ha valaki tisztességesen viselkedik, mert ez neki belülről fakad, akkor végül is „jól fog járni”, mert Isten igenis megjutalmazza őt a tetteiért, a hozzáállásáért, és egy olyan útra tereli, ahol ő szellemi emberként élhet. Ez azt jelenti, hogy az ember megtalálja a küldetését, a tevékenységet, ami neki rendeltetett, amit ő a legjobban tud csinálni, megtalálja a neki szánt szerelmet is, és egy csomó olyan problémával már nem kell megküzdenie, amivel a visszahatások terheit nyögő emberek napi szinten harcolnak. Más kihívásai vannak és mások a lehetőségei is, de ezt sokszor csak akkor érti meg az ember, ha benne van ebben a helyzetben. Azonban a lelki tisztaságot nem lehet „elboltolni” Istennel, a szellemi törvények alól nincs kibúvó. Nincs olyan, hogy „én most jó ember leszek pár napra, és segítek másokon azért, hogy a karmámat kiegyenlítsem”. Ha mindez nem belülről fakad, akkor ez csak tetézi a karmát, hiszen az ember önös célok elérésére próbálja használni a szellemi törvényeket. Még pontosabb megfogalmazás az, hogy valójában ki akarja játszani azokat céljai elérése érdekében. Ez még rosszabb annál, mintha nem tenne semmit. Aki nem tiszta lelkű ember, az jobb, ha nem foglalkozik behatóan a szellemi törvényekkel, mivel úgysem akar megfelelő módon élni velük, kijátszani őket azonban nem lehet. Az életnek is vannak törvényei, amiket nem lehet következmények nélkül kijátszani: a természettel nem lehet a végtelenségig visszaélni, mert visszahatásként megjelennek azok a problémák, amelyek az emberi hanyagság következményei. A tetteknek tehát vannak következményeik, ezt kell tudni és érdemes átlátni azokat a saját életünkben.

Az erkölcsi törvények azért nagyon fontosak a felemelkedés útján, mert ezek ismerete és belülről fakadó betartása nélkül egyszerűen nem lehet továbblépni. Ha az ember átgázol másokon, lelki értelemben megbánt másokat és ez neki még csak fel sem tűnik, vagy könnyedén letagadja mindezt, az az ember nem számíthat kiegyensúlyozott, boldog életre, és különösen nem számíthat szellemi fejlődésre, lelki emelkedésre. Az emberi bűnök, az elkövetett gonosztettek nyomják az ember lelkét még akkor is, ha nem akar valaki tudomást venni erről. Az évek alatt egyre szaporodó gonosztettek végül olyan súlyként nehezednek az emberre, amit napi szinten cipelni már nagyon nehéz. Nem hiszek abban, hogy van boldog gonosz ember, aki megbántott másokat, aki élősködött másokból, és aki tiszteletlen, hanyag vagy hazudozó másokkal vagy akár egyvalakivel szemben. Mindennek súlya és ára van, amit cipelni kell. Mindez tetéződik a szenvedő ember fájdalmával is, ami visszacsapódik a gonosz cselekedetet elkövetőre akkor is, ha ő maga nem ismeri el és a végletekig tagadja azt, hogy rosszul bánt a másik emberrel. Egyáltalán nem éri meg másokkal szemben tiszteletlennek, hazudozónak vagy gáncsoskodónak lenni, azonban ezt csak az tudja, akinek tiszta a lelkiismerete, akit nem nyomasztanak az elkövetett gonosztettei. Ha valakit megbántottunk, ismerjük be. Ha valaki elhidegült tőlünk, annak oka van. Ha valaki elmondja nekünk, hogy amit teszünk, az őt bántja, akkor figyeljünk oda rá. Mindig van megoldás, mindig van út a javulásra, az enyhülésre. Mindig le lehet vetni a terheket, vagy azoknak egy részét, ha az ember hajlandó belátni, hogy hibázott valamiben. Erre a pontra azonban csak a lelkileg bátrak jutnak el, azok, akikben van alázat. A lelkileg bátor ember képes szembenézni hibáival, képes belátni azt, hogy megbántott valakit tudatlanságból vagy hanyagságból. Tévedni emberi dolog, de nem beismerni a tévedést már démoni. A következmények pedig a józan paraszti logika alapján szintén démoniak lesznek: elmagányosodás, betegségek, megkeseredés, kiüresedés…

Amíg tehát az ember ilyen következményekkel számol a mindennapi életében, addig esély sincsen felemelkedésre, boldogságra, párkapcsolati sikerekre vagy egyéb szellemi előrelépésre. Azért tanították a nagy bölcsek kizárólag az alapszabályokat a széles tömegeknek, mert pontosan tudták, hogy sokan ezeket sem tudják betartani, sem értelmezni, így a magasabb szintű tudás átadására nincs mód addig, amíg az alapok sincsenek letisztázva. Az emberek jelentős része elég érett ahhoz, hogy felmérje tetteinek következményeit és felfogja, hogy amit tesz, annak súlya van. Van egyfajta felelőssége az embernek az életében még akkor is, ha számos dolog felett semmiféle hatalma nincsen. Nincs hatalmunk az időjárás felett, nincs hatalmunk mások viselkedése felett. Nincs hatalmunk az öregség, a halál felett. Viszont van hatalmunk a személyes választásaink felett. Van hatalmunk abban, hogy miként éljük meg az életünket, annak egyes történéseit. Van hatalmunk a tekintetben, hogy elfogadjuk-e életkorunk szépségeit és előre haladunk az időben, megélve minden korszak csodáját, vagy visszafelé akarunk haladni, ellenállva a természetes iránynak. Ezzel eltorzítjuk magunkat és csúffá tesszük a szépségünket, amit megélhetnénk például egy idősebb életkorban. Van hatalmunk afelett, hogy végre megpróbáljuk-e értelmezni Jézus, Lao-ce, Krisna, Buddha (a felsorolást sokáig lehetne folytatni) tanításait és átvinni azokat az életünkbe vagy sem. Ha valaki nem vallásos, akkor is könnyen belátható, hogy van hatalma a tekintetben, milyen ember is ő maga, merre halad és milyen értékeket tart szem előtt. Van hatalma azzal kapcsolatban is, hogy milyen az egészségi állapota, milyenek a kapcsolatai, vagy hogyan neveli a gyermekét. Az embernek van hatalma a személyes döntései felett, és ezáltal van felelőssége is. Nem lehet elhárítania ezt egy gondolkodó embernek, hiszen logikusan adja magát mindez az ok-okozat törvénye szerint.

Aki hazudik a kapcsolataiban, az vállalja a következményeket. Vállalja fel a bizalmatlanságot, amely óhatatlanul meg fog jelenni a kapcsolataiban, és vállalja az elmagányosodást is. Senki nem akar egy hazudós, másokat becsapós, link emberrel kapcsolatot fenntartani. Ha valaki nem érti, nem tudja, hogy a szülő a példamutatással tanítja elsősorban a gyermekét, az később ne csodálkozzon azon, hogy a gyermek az ő példáját követve majd pont ugyanolyan szenvtelen lesz vele szemben, amilyen ő is volt a gyermekkel szemben. Ha kedves és őszinte volt vele, akkor a gyermek is ilyen lesz ővele. Ahogyan a mondás is tartja: „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.” Ne várjunk mást az élettől, mint amit mi magunk beleadunk.

 

0222o

 

Aki számára a jóság belülről fakadó igény, annak belső tartása van. Számára a dolgok nem csak abból állnak, hogy megnézi, mit tud kivenni egy szituációból, hogy mennyi haszna származik ebből vagy abból a helyzetből, emberből. Az ilyen embernek vannak elvei, amelyekhez hű marad. A belső meggyőződéssel rendelkező ember nem tántorítható el elvei mellől még akkor sem, ha mások ezért kinézik. Azért, mert másoknak nincs belső igazságérzetük, belső igényük a becsületességre, attól még ennek az embernek nem fognak megváltozni az elvei és az értékrendje. Minden körülmények között ezekhez tartja magát. Nem bánt meg másokat, mert neki fontos, hogy tisztelettel bánjon másokkal. Ez nem jelenti azt, hogy hagyja magát kihasználni. Manapság a másokra odafigyelő, kedves, őszinte embert palimadárnak nézik. Ez tehát nem egy divatos, trendi magatartás. Csakhogy attól ő még nem fog változtatni a hozzáállásán azok kedvéért, akik nincsenek tisztában a szellemi törvényekkel és nem ismerik a szív tisztaságának erejét. Akinek nincs kialakult belső meggyőződése, azt tulajdonképpen az aktuális érdekei vezérlik minden pillanatban. Ezek pedig változnak, képlékenyek, ezekre nehéz egy életet alapozni. És nagyon nehéz minderre komoly párkapcsolatot alapozni. Valójában mindenféle kapcsolatot nehéz ezekre az éppen aktuális érdekekre alapozni, hiszen a másik ember, csak mint „igény-kielégítő” eszköz jöhet szóba, nem mint autonóm, független személy vagy társ. Az önző emberek képtelenek felnőtt kapcsolatokat fenntartani, ahol a felek egyenrangúak és a kapcsolat a kölcsönösségen alapul. Képtelenek tiszteletben tartani a másik embert. Minden róluk kell, hogy szóljon, az ő igényeik mindig fontosabbak a másikénál. Ezt persze egy idő után megunja az ember, így az elmagányosodás, mint következmény biztosan elő fog állni. Senki nem szeret mások rabszolgája lenni, most lelki értelemben, csak azért, mert a felnőtt korú, óvodás érettségű személyiséggel rendelkezők azt hiszik, nekik áll a világ és mások őértük élnek. Ők persze nem élnek másokért, szó nincs erről, hiszen az ő igényeik állnak első helyen. Logikus, nemde?

 

A másik erőfeszítéseinek megbecsülése és igényeinek figyelembevétele,
mint az egyenrangú kapcsolat egyik alapköve

 

Fontos, hogy az ember mindig tartson mértéket. Ha egy kapcsolatban túlzott egyenlőtlenség van jelen, az nem lehet jó dolog. Ha az egyik fél túl sokat ad, túl sokat eltűr, a másik pedig csak elvár és követelődzik, abból baj lesz. Ez végső esetben a kapcsolat megszakadásához is vezethet. Soha ne éljünk vissza a másik jóindulatával vagy kompromisszumra való törekvésével. Ha a másik tesz egy lépést felénk, akkor azt becsüljük meg, ne álljunk elő újabb követelésekkel, kívánalmakkal, mert ezzel azt az üzenetet közvetítjük felé, hogy nekünk semmi sem elég, mi csak kihasználjuk őt, és nem vesszük figyelembe a személyét, jogos érdekeit. Azt üzenjük neki éretlen, demagóg magatartásunkkal, hogy velünk nem is érdemes foglalkozni, hiszen tehet ő bármit, mi magunk úgysem fogunk egyenrangú társként tekinteni rá. A mi szemünkben ő mindig az alárendeltünk marad, a vélt fölényünk jogosít fel ugyanis minket arra, hogy igényeinket előbbre helyezzük az ő igényeinél és ne működjünk együtt a megfelelő kompromisszumos megoldásban, ahol ő is számítana, nem csak mi. Mindez tehát abból látszik igazán, hogy nem becsüljük meg a nyitását felénk, sem az erőfeszítéseit, hanem azonnal többet akarunk. (Soha nem a szavak számítanak, hanem a tettek. Ha valaki így viselkedik, az mondhat bármit, jól látható, hogy nem becsüli a másik embert.) Gondoljunk bele, mi örülnénk, ha tennénk egy lépést valaki felé, aki ezért cserébe újabb elvárásokat zúdítana ránk a vélt fölényére hivatkozva? Ha azt látnánk, hogy a másik nem is örül nekünk, nem is becsüli meg erőfeszítéseinket, hanem természetesnek veszi azokat, amik neki „járnak”, akkor akarnánk mi ezt a kapcsolatot ápolni, abba további energiákat belefektetni? Miért gondoljuk akkor, hogy a másik ember másként lesz ezzel? Mi miért lennénk kivételezettek, ránk miért ne vonatkozna ez az egyszerű törvény? A rugalmatlan, akaratos ember csak rugalmatlanságot és akaratosságot várhat el cserébe másoktól. Legyünk rugalmasak, figyelmesek, ha a másik nyit felénk, engedjünk egy kicsit mi is, ha fontos számunkra az együttműködés. Ha nem fontos az együttműködés a számunkra, mert mi akarunk diktálni, akkor viszont vállaljuk fel a másik előre megjósolható elhidegülését, és egyébként se várjunk senkitől mást az életben, mint amit mi is adunk. Hiába panaszkodunk másoknak, amiért ilyen rideg velünk a világ, attól még nem fog megváltozni mindez: csak azt kapjuk, amit magunknak előidéztünk. Azonban bármikor változtathatunk ezen. De ha nem változtatunk semmin, akkor minek nyavalyogni és még nevetségesebbé tenni magunkat mások szemében? Ne higgyük, hogy a másik nem nevet rajtunk a hátunk mögött vagy nincs meg a véleménye rólunk: a magyar emberek zsigerből érzik, hogy ha valaki sokat panaszkodik, annak megvan az oka. Ő maga is sokat tett azért, hogy abba a helyzetbe kerüljön, amiben benne van. Akinek komoly baja van, az gyakran egyáltalán nem panaszkodik, hanem keresi a kiutat vagy konkrét segítséget kér. Aki nem tesz maga is a megoldásért, csak várja kívülről a csodát, az szokott hosszasan panaszkodni és másokat pocskondiázni. Nem lehet korrekt ember az, aki nyíltan megszól másokat. Teljesen más helyzet az, ha valakinek a viselkedését kifogásolja egy ember, és ezt világosan, érthetően, személyeskedés nélkül meg is indokolja, majd ő maga is együttműködik abban, hogy a helyzet megoldódjon. Megint más az, ha valaki nem ugrál úgy, ahogyan a másik fütyül, és a másik ezért cserébe kibeszéli, pocskondiázza, besározza őt. Ilyenkor jól látható, hogy a pocskondiázó ember képtelen tisztán és világosan megindokolni, miért kifogásolja a másik viselkedését. Érvei nem állják meg a helyüket a való életben, csak az ő fejében, ahol mindenki az ő érdekeit nézi és az egész világ körülötte ugrál. Csakhogy a valóság más. Az ilyen személy sokszor elveszíti a fejét és személyeskedni kezd, ami biztos jele annak, hogy nem tudja higgadtan, kulturáltan megvédeni álláspontját, kifejteni érveit. Az ilyen fegyelmezetlen, önmagát uralni képtelen ember sokszor nevetségessé válik azzal, hogy összehord mindent, gyakran túlzásokba esik, csak hogy befeketítsen egy személyt, aki neki valamiért nem tetszik. Az emberek általában érzik, hogy ez azért már túlzás, a dolgok sosem ennyire egyoldalúak, és bár lehet, hogy kifelé bólogatnak, azonban magukban valószínűleg megvan a véleményük. Az ilyen ember számoljon vele, hogy minden sárdobálása végül visszaszáll önnön fejére.

Nem hinném, hogy a magyar emberek hátul kullognának az erkölcsi törvények ismeretében. Éppen ellenkezőleg: kifejezetten magas szintű megértéssel rendelkeznek. Ez gyakran megmutatkozik a hétköznapi helyzetek megítélésben. Az, hogy sokan ennek ellenére miért nem tartják be az alapvető erkölcsi törvényeket, már egy másik, messzire vezető kérdés, de a megértésben nincs hiba. Rengeteg olyan kezdeményezés születik, amely tiszta szívről, jóindulatról tesz tanúbizonyságot. Egyéni szinteken sok olyan ember jelenik meg, akik a maguk módján kifejezik ezeket az értékeket. Szerencsére a mai világban egyre több ilyen ember van. Azonban az emberi értékek megélése és kifejezése egyéni szinteken valósul meg, ahogyan a szellemi út is kizárólag egyénileg járható. A rezonancia törvénye alapján csak az rendeződik kellemes, intelligens, tisztalelkű emberek közé, aki önmaga is ilyen. Így mindenki megtalálja a helyét a világban annak megfelelően, hogy ő maga milyen ember.

„Minden, ami történik, igazságosan történik. Ha pontosan megfigyeled, rájössz. Nem csak azt mondom, hogy bizonyos rend szerint, hanem hogy igazságosan, sőt, mintha valaki érdem szerint rendelkezne. Továbbra is erre figyelj tehát, s bármit csinálsz, azzal a szándékkal csináld: légy jó; jó a szó valódi értelmében. Erre vigyázz minden cselekedetedben.” 1

 

0035o

 

 

 


1Marcus Aurelius: Elmélkedések, V/16, Huszty József fordítása, Kossuth Könyvkiadó 1996, 33. oldal