Ki az az „én vagyok”? – Gondolatok a tanítói, mesteri létállapotról


„Vakon jár az, aki nem próbálja megérteni önnön
létezését magasabb síkon is a mindennapokban.”

Uriel Arkangyal*     

 

Akik ismerik írásaimat, tudják, elég kíméletlen tudok lenni, ha a hazugságok leleplezéséről és az igazság fátylának fellebbentéséről van szó. Ebben a cikkben sem lesz ez másképp, ezért aki még nem készült fel arra, hogy a saját igazságát megmérettesse az én mércém szerint, az inkább ne is olvasson tovább, ugyanis senkit sem szeretnék megbántani, írásomnak nem ez a célja, de bizony az erre még felkészületlen embert érzékenyen érintheti ez a téma, s akár meg is sértődhet rajta. Egész lényemből a hazugság fénybe borításának szándéka tör fel, már nem tudom – és nem is akarom – elkendőzni a dolgokat. Azért írtam, hogy „már”, mert bizony életem első három évtizedében inkább viseltem szemellenzőt, mintsem szembe kelljen néznem saját hitrendszerem hazugságaival: hogy ki is vagyok én valójában. Természetesen ez irányú gyengeségemet nagyon sokan kihasználták, így gyerekkoromtól kezdve egészen meglett felnőttkoromig a mindenkori környezetem egyfajta „kiszolgáló személyzete” voltam, kihasználtak, becsaptak, megloptak, mind szellemileg, mind lelkileg, mind fizikailag – ki ahogy tudott –, és én csak tűrtem. Ez olyan mértékben az utam része volt, hogy nevem anagrammája is hűen tükrözi ezt: SZÉP ZOLTÁN → LOPÁST NÉZZ. Hát én megnéztem, de olyan mélységeiben, hogy mára már csak az igazság maradt, amit nézni akarok, a hazugságokat pedig gyökerestül tépem ki az életemből.

 

Mérlegen az igazság

 

E kicsit hosszúra sikeredett bevezető után térjünk is rá cikkünk fő témájára: mit is értünk az alatt, hogy „én vagyok”. A tudatváltás küszöbén állva – igazából már nyakig benne vagyunk a változásban, de ez még nem mindenkinek látható egyértelműen –, a fátyol elvékonyodásával egyre több információ jut el hozzánk arról a hatalmas útról, amit már magunk mögött hagytunk szellemi fejlődésünk során, így elkerülhetetlen, hogy előző életeinkről is tudomást szerezzünk, egyre több képkockát egymás mellé rakjunk. Azonban itt nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy amikor azt mondjuk, „ez és ez voltam előző életemben”, akkor azt egészen pontosan ki is mondja. Az az ego-elme páros, aki most még lényünk számunkra domináns részét képezi, vagy az a mögöttünk álló hatalmas szellem, aki életről életre, önmaga megismerésének útját bejárta? Gondolom senkinek nem okoz problémát e kérdés megválaszolása: természetesen csak a Szellem lehet az, aki ezen életeket „eljátszotta” önmagának, ezért ő teljes mértékben és egy időben valamennyi életére rálát. Ha mi, vagyis az ego lenne az, aki korábbi életeink mögött állt, akkor ő maga is rálátna, ergo emlékezne ezen életekre. Itt szó nincs semmiféle felejtésről, az ego ezzel az élettel születik és hal is meg. Amire a felejtés vonatkozik, az a mögöttes Szellemre való emlékezés, vagyis hogy tudjuk-e valójában kik vagyunk: egy hatalmas lény apró nézőpontjai, egy szerep, amelyen keresztül önmagát egy új oldalról ismerheti meg. Ezt nem nehéz elképzelni, ha arra gondolunk, hogy mi magunk mennyit tudunk testünk, a belsőnk – lényegében önmagunk – működéséről, kinézetéről, összetételéről. Ugye, ha erre kíváncsiak vagyunk, ha meg akarjuk vizsgálni magunkat, akkor mindenféle eszközzel (pl. röntgen, CT, MRI, ultrahang, tükrözés stb.) magunk elé „vetítjük” bensőnket, hogy jobban szemügyre vehessük, illetve az esetleges problémákat kezeljük. Nos a Szellem sem tesz másképp, csupán lényegesen „modernebb technológiát” használ: egy szerepjáték keretén belül szemléli meg önmagát, amelyben az életünk az ő lényének egy részét szimbolikusan kivetíti elé. És ahol problémák vannak – itt önmaga értelmezésének pontosítására kell gondolni, vagyis hogyan gondol önmagára, nem pedig hibákra –, ott állít magán, mondhatni bekalibrálja magát. Ez a tudatosság fejlődése.

Természetesen amíg az embereknek nem az a legfőbb gondjuk, hogy napi szinten kutassák azt, kik is ők, miért vannak e világon, hanem hogy milyen akciók vannak éppen a közértben, illetve mit adnak este a TV-ben, addig a tudatváltás folyamata számukra elmarad. Ami önmagában nem lenne gond, de mivel a világ átalakulóban van, Földünk felkészül az új korszakra, hogy maradéktalanul „kiszolgálhassa” az új tudatosság emberét, így ezek a változtatni nem akaró emberek komfortzónájukból kiszorulva, egyre nagyobb káoszt és ellehetetlenülést, magukra maradást és a támogatottság teljes hiányát fogják megtapasztalni. (Mindez már elkezdődött, elég csak néha belenézni a híradóba, jól látható ez a folyamat, és bizony egyre gyorsuló és szélesedő tendenciát mutat.)

 

Egy képzelt világ

 

Most tennék egy apró, de emberi szempontból nagyon fontos kitérőt. Említettem, hogy a Szellem a megélt élet alapján önmagán állít, mint ahogy mi sem a röntgenképet kezdjük el átrajzolni, ha valami betegségtünet látható rajta, hanem magunkon, vagyis testünkön végzünk gyógyítást. Ez a tendencia ugyanúgy vonatkozik az embernek a körülötte lévő világhoz való hozzáállására is. Vagyis, ha valami nem jó az életünkben, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzeltük, ha nem olyan életet élünk, amilyet szívünkből szeretnénk, akkor nem a világot kell hibáztatnunk, nem erőszakkal, befolyásolással, mások kizsákmányolásával, manipulálásával, földbe döngölésével megpróbálni érvényesíteni céljainkat, hanem önmagunkon kell állítanunk. Fel kell kutatnunk, hol gondolkodunk magunkról hibásan, hol vannak a hazugságok az önmagunkról alkotott képben, és azokon a pontokon kell önmagunkon, önnön gondolkodásunkon, hitrendszerünkön változtatni. Abban egészen biztosak lehetünk, hogy valóban hazugságról – önmagunkkal kapcsolatban valaminek a félreértelmezéséről – van szó, mert különben nem éreznénk olyan rosszul magunkat a bőrünkben, akkor teljesen természetes volna, hogy olyan az életünk amilyen. Vannak, akik zokszó nélkül elfogadják az életüket olyan nyomorúságosnak, ahogyan élnek, ám az ő hitrendszerük, vagyis személyes igazságuk még összecseng ezzel az állapottal, vagyis nem is gondolják, hogy ez másképp is lehetne, nem érzik szívükben, hogy másképp is lehetne élni.

Tehát az aktuális élet egója, ha nevezhetem ezt most így, nem egyenlő sem a Szellemmel, sem az előző élet aktuális kis egójával. És most, hogy ezt megtárgyaltuk, megnézünk egy érdekes, ugyanakkor, szerintem, igen időszerűen tisztázandó témát. Ugye, sokan verik a mellüket, hogy ők bizton tudják, ez vagy az a híresség voltak előző életükben, különösen jellemző ez, ha az illető olyan tevékenységet folytat, ahol úgymond „jól jön” ez a plusz információ, mert ez egy látszólagos többlettudást kölcsönöz nekik. Hangsúlyozom, látszólagosan, mert a tényleges, ez életbeli tudását, illetve a tapasztalatokból esszenciaként kivont bölcsességet nem növeli, akár valóban a mögötte álló Szellem egyik szerepe volt az a korábbi élet, akár nem. Bár hozzáteszem, nem találkoztam még olyan mesterrel, aki előző életeit használta volna fel jelenbeli „hírneve” megalapozására. Elvégre a tényleges mester mindenkor képes a bölcsességét megnyilvánítani újra és újra, mindig az aktuális életből kiindulva.

De amiért ebbe az irányba elkanyarodtunk, az annak a kérdésnek a tisztázása lenne, hogy milyen következményekkel jár, ha valaki egy korábbi életet a magáénak tulajdonít, vagy ami szintén elő szokott fordulni, egy mester munkásságát a magáénak kezd vallani. Ugye, a jelenlegi világban nagyon divatosak – ha szabad így neveznem a sajnálatosan elszaporodó viselkedési módokat – a másolások, átvételek, lopkodások, akár szellemi, akár technikai, akár dizájn vagy más területet érintő dolgokról is van szó. Én most ebből kizárólag a spirituális másolgatásra, átvételekre fogok kitérni, és ezek hatását fogom megvizsgálni az egyénre vonatkoztatva. Fontos tudni, hogy egy élet, egy munkásság, egy megnyilvánulás másolása, átvétele, eltulajdonítása mindig csomagban jár. Nincs olyan, hogy csak a számomra tetsző részt, amiből én is híres, ünnepelt vagy gazdag lehetek, veszem el, de az oda vezető út nehézségeit megúszom, azt elkerülöm. Ha egy kertben megtetszik nekem egy almafa, mert olyan szép piros almák teremnek rajta, akkor elvehetem, hogy az az én kertem dísze lehessen? Igen, elvehetem, de akkor elveszem az azzal járó munkát és felelősséget is. Nekem kell locsolnom, ha szárazság van, télen megnyesnem, a kártevőket távol tartanom, körülötte a gazt kikapálnom, a tolvajoktól megvédenem a termést, leszüretelni az érett almákat, elvinni a piacra és értékesíteni azokat, hogy a munkám jutalmát méltóképpen átvehessem. Ez mind benne van a „szép piros almát termő fa” csomagjában, ezeket a munkákat mind el kell végezni, ha meg akarom élni azt a pillanatot, amikor büszkén állok a szép piros almáktól roskadozó fa mellett, és mások gratulálnak nekem, hogy milyen csodálatos almafám van nekem. Nos, sokan vannak, akik csak ezt az utóbbit szeretnék megélni, az előbbi munkafolyamatok nélkül. Ők verik a mellüket előző életeikre hivatkozva, ők a mindenféle arkangyali rendek és felemelkedett mesterek klubjának földi helytartói. De vajon következmények nélkül? Nos, a következmények súlyosak, de nem a megtévesztés büntetése miatt, hanem a „csomag-effektus” miatt.

Egy életnek, egy munkásságnak, egy szellemi megnyilvánulásnak a fénye attól oly ragyogó, hogy egy rendkívül sötét közeg veszi körül. Ez a sötét erő, amely a mester kezében – aki átlátja működését, elfogadja létezését mint lénye másik felét, és uralja azt – fénytartó közeg, a halandó ember szemében ez egy pusztító, félelmetes veszély, maga az ördög. És lám, hogy is nevezik az emberek a sátáni erők egyik képviselőjét? Lucifer – vagyis Fényhozó (lux, lucis = fény; fero = hozni). Amikor a sötét erő megértésén és uralmam alá vonásán dolgoztam magamban, volt, hogy magának a téma legnagyobb „szakértőjének” a segítségét kértem, Lucifer Arkangyalt szólítottam, és soha akkora fényességet nem érzékeltem lelki szemeimmel, mint amikor ő beáramlott, hogy segítségemre legyen. Sötétség nélkül nincs fény sem, ezt, gondolom, nem nehéz belátni. Lehet akármilyen erős, halogénes, ledes stb. zseblámpánk, a nyári nap tüzében aligha látszik belőle valami is. Ugyanígy, ha szellemünk fényét meg kívánjuk nyilvánítani, akkor sötétséget kell körülötte teremtenünk, egy fénytartó közeget. És minél nagyobb fényt akarunk kibocsátani, annál nagyobbnak kell lennie a körülötte lévő sötétségnek is. Emiatt egy mester tündöklő élete, munkássága, megnyilvánulása csakis egy hatalmas, rendkívül mély és félelmetesen sötét közeg segítségével ragyoghat fel. Azt azonban tudni kell, hogy kezdetben a sötétség az úr, az van „felül” – leuralva az ember lényét. A mester attól válik mesterré, hogy megküzd magában ezzel a sötétséggel. Azért magában, mert fel kell ismernie, hogy a körülötte lévő sötétség, vagyis minden rossz, borzalom, szenvedés és kín, ami az életét körülveszi, az valójában a lényének egy része, a sötét oldala. Ezért a szabadulás nem a gonosz elleni harcban, a sötét önmagától való eltolásában rejlik, hanem önmagába, lényébe való integrálásában – vagyis az elfogadásban. Amikor így sikerül az uralma alá hajtani a sötét erőt, akkor az a helyére kerül, vagyis alulra, mintegy tartó közegként a közben fényesre csiszolódott lénye számára. És mindebből a külső szemlélő csupán annyit fog látni, milyen tündöklő fénnyel ragyog ez az ember, de a mögötte álló hatalmas küzdelemről és az életeken át tartó rettentően nehéz útról semmi fogalma nem lesz. És ekkor mit tesz ez a tudatlan ember? Megtetszik neki a csillogás, és gyerek módjára érte nyúl… és a ragyogással együtt magára rántja az azt tartó közeget, egy olyan mélységesen mély sötétséget, amelyet ő az eddig bejárt útja alapján még csak elképzelni sem tud, nemhogy uralni. És a sötét erő munkához lát… merthogy ez a dolga, leuralni az embert, hogy az megküzdve vele fényesre csiszolja önmagát.

 

Mesteri létező

 

Mindezek ismeretében már érthető, hogy amikor egy alacsonyabb tudatosságú ember kijelenti, ő valamelyik mester inkarnációja, vagy valamilyen mesteri tevékenység képviselője, akkor bizony magára veszi azt a hatalmas rezgésű energiát, amit annak a mesternek az élete vagy munkássága képvisel. És bizony ilyen esetben, egy arra még tudatosságban nem felkészült ember könnyen megégetheti magát. Számos példát láttam már, sok ember élete ment tönkre, amikor ezek az energiák hatni kezdtek kicsiny életükre, és sajnos előfordult nem egy esetben súlyos idegrendszeri, önértékelési és -észlelési, mentálhigiénés problémákba torkolló eset is. Ráadásul ezek az egyének olyannyira elveszítik a kapcsolatot a valósággal, hogy észre sem veszik mindezt, továbbra is egyfajta félőrült tanítói, útmutatói, messiási szerepet játszanak. A fizikai valóság perifériájára sodródva és az emberektől egyre jobban elszeparálódva, szánalmasan írogatják cikkecskéiket, bizonygatva benne legújabb elméletüket, mesteriségüket, égi származásukat. Sajnos jó pár ilyen esettel találkoztam az ezoterikus blogokat olvasgatva. Sajnálhatjuk őket, de azért nem árt tudni, hogy mindannyian megkapták a figyelmeztetést viselkedésük, hozzáállásuk lehetséges veszélyeire, és aki nem állt le időben – nem tudta besorolni önmagát tudatossága alapján a megfelelő helyre –, az kénytelen szembenézni felelőtlensége következményeivel. Végül is nincs elvesztegetett élet, csak a tapasztalásnak is vannak vargabetűi, amit be kell járnia annak az embernek, akinek még nincs meg a kellő bölcsessége, hogy átlássa azt.¹     

Úgy vélem, maga a tudás önmagában nem elég, azt át is kell tudni adni – választékosan, de érthetően megfogalmazva. Egy tanítónak, mesternek vannak önálló gondolatai, amelyek nemcsak szavak, hanem tényleges gyakorlati értékkel is bírnak – tehát lehet is velük valamit kezdeni a való életben, nemcsak elolvasni, majd hümmögni egy jót –, és amelyeket le is tud írni megfelelő magyarsággal, nyelvtani és helyesírási hibáktól mentesen. Számos ezoblogot találni, ahol már a címben – néha még a honlap elnevezésében is – olyan szarvashibák találhatók, amelyekkel szemben az olvasó értetlenül áll. Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon az illetőnek a saját megnyilvánulása annyira sem fontos, hogy legalább a címben ne hibázzon? És ez akar másoknak utat mutatni? Hova, az őskorba? De hagyjuk a helyesírást, és nézzük a mondandót! Egy magasabb tudatosságú lény le tudja írni, amit akar, amit gondol, amit szeretne megosztani másokkal. Ám gyakran nem is nagyon érteni, mit akar kusza agytekervényeiből az ilyen állítólagos tanító összezagyválni. Egy hatalmas félreértést szeretnék most tisztázni: A mesteriség nem azt jelenti, hogy érthetetlen, mert már olyan emelkedett, amit rajta kívül senki sem ért, ellenkezőleg, képes a magas dolgokat is a lehető legegyszerűbben, bárki által érthetően megfogalmazni. Természetesen mindig érdemes az írást egy picivel a „célközönség” tudatossága fölé emelni, de csak egy leheletnyit, hogy az olvasónak legyen egy kis „dolga” az értelmezéssel. De ennek húzóereje van, ami ösztönzi az olvasót az emelkedésre.

Vannak, akik a rossz magyarságra azt a magyarázatot adják, elrejtendő a tudás hiányát, hogy őket az angyalok választották ki. Kérdés: Vajon egy angyali létezőnek kivel könnyebb felvennie a kapcsolatot? Egy félanalfabéta, alacsony tudatosságú, egovezérelt emberrel, vagy egy hozzá (mármint az angyali létezőhöz) tudatosságban közelebb álló, lényegesen intelligensebb emberrel? Másik kérdés: Ha a „kiválasztott” csak szószólója az angyaloknak, akkor ezek szerint az angyali létezők erősen törik a magyart és csapnivaló a helyesírásuk? Tisztában vagyok vele, hogy a magyar nyelv elég nehéz, de az egyik legősibb nyelvként volt idejük az angyaloknak megtanulni. Nem igaz, kedves olvasó? Vigyázat, beugratós kérdés volt! Lévén az angyalok gondolati úton kommunikálnak velünk. Gondolatcsomagokat küldenek, amelyeket a közvetítőnek kell lineárisan, egymás után egybefűzött szavakba és mondatokba kibontania. Ebből kifolyólag teljesen mindegy, hogy a közvetítőnek mi az anyanyelve, és az is egyértelmű, hogy a fogalmazás, a helyesírás kizárólag a közvetítő nyelvkészségén múlik. Ezt minden autentikus közvetítő nagyon jól tudja. Ezért is vicces, amikor egyes „közvetítők” valamilyen angyali vagy „csillaglakó” nyelven szólalnak meg, hiszen a kapott gondolatokat a saját nyelvén is közvetíthetné – persze akkor valami értelmeset is kellene mondania –, nem beszélve arról, hogy ha gondolatcsomagokat kap, akkor hol tanulta meg azt a bizonyos „idegen nyelvet”? Kedves olvasó, bár nem szeretek ilyen mélyen belemenni a zagyvulásba, de sajnos ma az ezoterikában mindent lehet mondani, gondolván, az emberek úgysem tudják azt leellenőrizni. Ezért fontosnak tartom szem előtt tartani a legjobb iránymutatást, ami ebben a káoszban adható: az életünket ugyan a szívünk hangja irányítsa, de azért a józan eszünket ne zárjuk a pincébe, néha kérdezzük meg az ő véleményét is, rendkívül hasznos tud lenni.

 

Mágus

 

A „tudás” átadásának módjáról most térjünk át magának a tartalomnak, vagyis a tényleges tudásnak és tapasztalatok szülte bölcsességnek a témájára. Nos, hm… szavak… Sokak számára az ezoterika csak szavakból áll. Szepes Mária és Müller Péter idején ez még teljesen helyénvaló volt, hiszen akkor a legfőbb feladatot az anyagba veszett ember figyelmének a spiritualitás felé való irányítása jelentette. Ám ma már ez kevés. A szavak önmagukban már nem elegendők. Gyakorlati, a való élet talaján álló, követhető gondolkodásmód és útmutatás kell, hogy ezen szavak alapja legyen. Sok önjelölt tanító pusztán a szavakból kíván megélni, ezért az ébredés és a tudatosodás felgyorsult világában hetente váltogatják „követendő” elméleteiket, ezotechnikájukat, gyakran egymásnak ellentmondó írásokkal próbálják maguknál tartani az emberek figyelmét, de mindhiába. Mert hiába küzdenek, kicsúszik a kezükből a néphülyítés ezohatalma, mivel nincs a szavaik mögött valódi, gyakorlati, az életben követhető érték. Ma már mit sem ér egy régi felfogással művelt tarot kártya, NLP, kineziológia, SVT, IMF, auralátás stb. Egyik sem ad választ arra a kérdésre, hogy „ki vagyok én, miért vagyok itt, hogyan tudom megélni mindazt, ami mellkasomat pattanásig feszíti a hétköznapok szürkeségében?”

Elnézést kérek, ha valakinek, aki a fenti gyógyító technikák valamelyikét űzi, esetleg belegázoltam a lelkivilágába. A fent említett technikák csak példák, egyelőre egyetlen olyan eljárással sem találkoztam, ami nem arról szólna, hogy az ember jelenlegi kis életét akarná jobbá, könnyebbé, élhetőbbé tenni, hanem arra mutatna rá, hogy az ember nem azért van itt, hogy minél komfortosabban élje szánalmasan beszűkült kis létezését, ellenben arra ösztökélné, hogy keresse meg önnön isteniségét, lépjen túl gyarló egoközpontú igényein, fejezze be pecsenyesütögetését, és végre induljon el a tudatosság egy magasabb állapota felé: az ösztönök vezérelte emberállat állapotából a szív vezérelte istenember állapotába.

De hogy félreértés ne essék, tisztázzuk, alapvetően nem a gyógyítói technikákkal van a probléma, önmagukban valamennyi alkalmas lehet a tudatosodás útján járó ember megtámogatására. Itt két fontos dolgot kell szem előtt tartani, és akkor nem lehet félresiklás. Először is tudni kell, hogy nincs olyan technika, módszer, mágia vagy varázslat, amivel ki lehetne váltani a munkát önmagunkon. Másodszor a gyógyító személye és annak képzettsége, tudatossági szintje döntően meghatározó.²      (Erről Az asztrológia az új tudatosság tükrében című írásomban lehet bővebben olvasni.)

Most néhány „életből vett” példát hoznék fel, a jobb érthetőség kedvéért. Természetesen neveket nem írok, nem is azok az emberek a fontosak, akikkel ez megtörtént, hanem a tendencia, ami életükben végbement.

Először egy egészen személyes példát hoznék fel a csomag-effektusra keresztelt tapasztalatom mellé, elmesélem az oldalunk elnevezésének történetét és annak következményeit. 2009 májusában indítottuk el a Szellemi Műhelyt, addig a Kristály Kiadó „munkanevet” viselte. A honlap szerkesztésekor elgondolkodtam azon, milyen nevet is adhatnánk az oldalunknak, és a szívem közepéből, a lényem legmélyéről, igazi elemi erővel tört fel az a két szó, hogy „szellemi műhely”. Ez tökéletesnek tűnt, hiszen a „szellemi” kifejezte a spirituális, az önfejlesztés, a tudatosság felé való irányultságot, a „műhely” pedig az önmagunkon való elmélyült és szorgos munkát. Természetesen mielőtt véglegesítettük volna ezt a nevet, utánanéztem az interneten, mennyire használják ezt a kifejezést, értelemszerűen nem kívántunk egy „második egyedi” – ha szabad ezt most ilyen faramuci módon kifejeznem – oldalt létrehozni. Találtam jogi és irodalmi szellemi műhelyt, de ezoterikus témakörben ez a kifejezés, hogy úgy mondjam, még „szűz” volt. Így végül létrejött a Szellemi Műhely, amely nemcsak egy weboldal, hanem egyben a mi – a párom és az én – közös megnyilvánulásunk is lett egyben a világ felé. Aztán, ahogy teltek a hónapok, szorgos munkával töltögettük fel cikkekkel és angyali közvetítésekkel, kezdetben még külföldi közvetítések fordításaival is (a közvetítővel történt előzetes egyeztetés után természetesen) az oldalt, úgy nőtt meg drasztikusan több ezresre a forgalmunk, és láss csodát, megjelentek az ilyen-olyan „szellemi műhelyecskék”. Rózsaszín álom szellemi műhely, Babatündér szellemi műhely, Angyali lehelet szellemi műhely stb. – szándékosan használok ilyen zakkant elnevezéseket, bízva benne, hogy ilyen még nincsen, és így nem is bántva meg senkit (bár lehet, hogy valakinek éppen most adok ötletet „isteni megnyilvánulásának” elnevezéséhez). Az elmúlt években amolyan esettanulmányként figyelemmel követtük pár ilyen oldalnak és az azokat működtető önjelölt tanítóknak a munkásságát, végignéztük hogyan préseli össze őket, hogyan töri félbe megnyilvánulásukat, magánéletüket, néhol elmebeli állapotukat az a hatalmas energia, amit tudtukon kívül ezzel a névvel magukra vettek. Sem páromé, sem az én életem nem volt egy leányálom, a kettőnk közös megnyilvánulásához vezető út még ebben az életünkben is rendkívül nehéz, rögös, fájdalommal és lemondással teli volt, arról nem is beszélve, hogy ez már csak a jéghegy csúcsa, nehéz életek egész sora áll mindkettőnk mögött, annak érdekében, hogy az általuk megtapasztalt és kicsiszolt tudás révén ezt a munkásságot most a világ elé tárhassuk. Azok az emberek, akik a nevünket, esetleg munkánkat, témáinkat, oldalunkról ellopkodott cikkeinket átvették, még ennek a hosszú útnak a legelején vannak – sokuk még ott sem –, de magukra vonták az út végén járók által is alig elbírt teljes terhet. És sorra összeroppantak, 2012 folyamán szinte valamennyi megélhetési tanítócska belefulladt a problémáiba, azokba a nehézségekbe, amikkel mi nap mint nap szembetalálkoztunk, de míg azok minket még erősebbé tettek, mintegy lényünket fénylő kristállyá csiszolva, addig őket összezúzta, mert még nem érettek meg ekkora teherre és felelősségre. Nehéz a mesterek csomagja, mindenki gondolja meg, hogy magára akarja-e venni, mert nem lehet kiszedegetni csupán azt, ami nekünk tetszik, jön a többi is, ez univerzális törvény.

Itt fontos megjegyeznem, hogy természetesen lehetnek átfedések, mind elnevezésekben, mind témákban, hiszen mindannyian az Egy Tudat részei vagyunk, így a valóban szívből jövő inspirációk ugyanannak a tudatnak a megnyilvánulásai, és ugyanannak az igazságnak a kinyilatkoztatásai csak más-más nézőpontból. Összefoglalva: probléma akkor merül fel, ha az illető megnyilvánulása nem szívből jövő, hanem valamilyen egópontból gyökereztetve átveszi azt valakitől (például neki is megtetszik egy másik ember megnyilvánulása), mert ilyenkor a másik ember (odavezető) sorsát is szükségszerűen átveszi. Látszólag klassz dolog lehet vadászpilótának lenni, de azért érdemes fellapozni egy aerodinamikai vagy repülésmeteorológiai tankönyvet, vagy kipróbálni, milyen is az, amikor testsúlyunk 9-12-szerese nehezedik ránk. Mert ez is a csomag része, nemcsak a menő napszemüveg. Sajnos az ezoterika területén a sok hozzá nem értő elhitette az emberekkel, hogy ez nem egy komoly tanulmányokat igénylő dolog, bárki foglalkozhat vele, akár hobbi szinten is. Pedig a spiritualitás, a szellemi ismeretek a legnehezebb tananyag, az Univerzum törvényeinek megismerése és alkalmazásának begyakorlása rendkívül nehéz utakon (életeken) vezet át, és a legkeményebb vizsgák itt várnak az úton járókra, mert csak a kitűnő tanuló megy át, mindenki más megbukik és járhatja újra az iskolát (vagyis mehet vissza még egy tapasztalati körre).

Az ezoterika jelentése belső, vagyis tömegektől elzárt, titkos tudás. Nem véletlenül tartották titokban nagyon hosszú ideig a szellemi tanokat. Az emberek védelmét szolgálta ez, nem pedig a mesterek hatalmát. (Nem összetévesztendő ez a magatartás az egyházi szokásokkal, ahol minden tudást visszatartanak a tömegek elől, kizárólag a saját hatalmuk fenntartása érdekében.) A kisgyermek kezébe sem adunk egy tapétavágó kést, vagy éppen egy hegesztőpisztolyt, mert borítékolható a baleset. Ugyanez a helyzet a mesterek munkásságának másolásával is. Nem veszünk át olyan munkát, amelyet magunktól még nem tudunk, mert akkor még nem értünk meg rá, vagyis nem tudunk bánni azokkal a magasabb rezgésű erőkkel, amelyeket képviselnek, és megsebezzük magunkat. (Persze más kérdés, hogy miért vennénk át bármit is, ha már mi magunk is tudjuk azt? Nos, a mesterek munkássága pontosan emiatt mindig egyedi, nem használják fel a másik mester munkáját, lévén ők maguk is fel tudják azt mutatni.)

Biztos mindenki látott már olyat, amikor a kisgyermek felkiált: „nekem is kell olyan!”. Nos, az alacsonyabb tudatosságú, szellemileg még éretlen ember ezotanítósdit játszva pontosan ezt teszi. Meglát egy mesteri megnyilvánulást és megpróbálja elvenni. Nagy különbség van aközött, ha egy szívből jövő megnyilvánulásnak adok egy szívből jövő nevet, illetve ha egy gyermeki lelkesedésnek kölcsönzök egy másik megnyilvánulásból egy jól csengő elnevezést, hátha akkor az enyém is olyan szépen ragyogó lesz, mint az övé. Igen ám, de – mint fentebb már említettem – a másik már bejárta az odavezető utat, míg mi nem. Csakhogy az út jön… ha elvesszük annak gyümölcsét – akár akarjuk, akár nem; akár fel vagyunk rá készülve, akár nem. Végül is a fejünkre omló élet is egyfajta tanulság, ilyen is kell, bár nem muszáj.

Végezetül egy igencsak aktuális példát említenék meg a csomag-effektusra. Egyre inkább divatossá és felkapottá kezd válni az Ehnaton-Nefertiti téma ezokörökben. Ezt egyik oldalról meg tudom érteni, hiszen az őket körüllengő három évezredes titok mindenkit lázba hozott, aki kapcsolatba került velük, akár tudományos-történészeti, akár ezoterikus-spirituális oldalról. Azonban itt megint csak két felemelkedett mester, ráadásul közös megnyilvánulásáról van szó, így aki magára veszi munkásságukat, közvetíteni próbálja őket, vagy egyik előző életének próbálja kisajátítani bármelyiküket is, az bizony megint a fejére vonja azt a nehéz életet, amit ők éltek meg, és azt az utat, ami ahhoz a megnyilvánuláshoz vezetett. Egyébként pedig jelenleg senkinek nincs felhatalmazása arra, hogy bármelyiküket is közvetítse – sajnos erre is van példa, még hazai viszonylatban is, és a csomag-effektus hatása is szembetűnő ezen esetekben –, hiszen ők is csupán szerepek voltak, két mögöttük álló hatalmas lény egyik földi megnyilvánulásai ők, akik jelenleg is földi testben, a végső összeolvadás – és ez által egy még hatalmasabb tudatosságú lény ébredésének – küszöbén állva tevékenykednek világunkban, tevékenységükkel maguk után húzva az ébredező tömegeket, akik egyszer majd az ő helyükre léphetnek mint mesterek és tanítók.³     

 

Ornament

 

Kedves Olvasók, ez és az ezt megelőző írásom szólt a nagyközönségnek, további, lényegesen komolyabb, az Univerzum titkait és törvényeit feltáró írásaim már csak a valódi útkeresők számára (az online olvasáshoz szükséges előfizetéssel) lesz elérhető. Mindenkinek jó Utat kívánok, akár most lépik meg a nagy ugrást, akár egy távolabbi életben, a végén Mindannyian hazatérünk.

 

Az alkotás folyamata

 

 

 


*     Uriel Arkangyal: Az Egység hívása – üzenet az alkimistáknak, Orbán Andrea Viktória közvetítésével, 2013 Szellemi Műhely, UA01K» vissza a szöveghez

¹     Ennek a talajvesztett állapotnak az egyik nagy veszélye, hogy mivel mindez egy nem tiszta szándékból indított tevékenység következtében jött létre, így az alacsony tudatossági szint ezzel összerezonáló tudatosságú lényeket vonz, és mivel ezek az emberek alapvetően (tudatlanságukból következően) gyenge jellemek, így előfordulhat úgynevezett megszállottság, amikor is egy éterikus, de rendkívül alacsony tudatosságú lény kapcsolódik a felkészületlen emberhez, mondhatni foglyul ejti (és erről az illető néha még nem is tud). Szomorú, de nem egy ilyen embert ismerek, és még szomorúbb, hogy ezek az emberek továbbra is végzik „tanítói” munkájukat, kiszolgáltatva a hozzájuk fordulókat ezen alacsony tudatosságú lények önző játékának.

A megszállottság témájáról külön cikk is született Befolyásolás, megszállottság és a lelki tisztaság ereje a transzcendens úton címmel. » vissza a szöveghez

²     Olyan gyógyítónak kell lennie, aki maga már elérte ezt a magas tudatállapotot. Különben mit tudna átadni magából? Senki nem adhat többet, mint amilyen szinten ő maga tart, hiába a legjobb szándék, akkor sem. Ha egy orvos nem tud operálni, nem tanulja ki a szakmát hosszú évek gyakorlatával, hiába jó szándékú, egy komoly, sebészeti beavatkozást igénylő műtétet nem fog tudni elvégezni. Aki nem járta be azt az utat, ami a magasabb tudatosság gyakorlati eléréséhez vezet, az nem tud ebben tanácsot adni, segíteni. De azt az utat, amit már bejárt, amit átlát, taníthatja, ám jelenleg az a jellemző, hogy sokan olyan útról tanítanak, amit még nem jártak be, s ezzel félrevezetik önmagukat is. – a szakmai lektor, Orbán Andrea Viktória megjegyzése » vissza a szöveghez

³     Ehnaton és Nefertiti életéről és munkásságáról előkészületben van egy átfogó és nagyszabású írás, amelynek célja, hogy fellebbentse a fátylat arról a titokról, ami uralkodásuktól Jézus színre lépéséig – amely időszakot egyesek az igazság napfogyatkozásának neveznek –, majd azt követően egészen napjainkig áthatja a világot.
» vissza a szöveghez