Férfi-női szerepek


Az előző írásom folytatásaként a férfi-női szerepekről és a nemi identitás zavarából fakadó esetleges csalódásokról írok.

Aki egy kicsit is elgondolkodott életében a dolgokon, annak éreznie kellett, hogy az emberi élet több a puszta fizikai létezésnél, s az ember nem egyenlő a testével. Az embernek lelke van, s ez a lélek tud fájni, ennek a léleknek tud hiányozni a társa, sőt, még a testi boldogság közepette is képes kiégetté, boldogtalanná válni. Az emberi élet célja valamiféle magasztos cél, ezért van az, hogy sok gazdag ember valahogy mégis gyakran boldogtalan, pedig látszólag nincsen okuk a panaszra. Meglepő megtapasztalni, hogy az ember lelkének mennyire más dolgok fontosak, mint amit az ember hétköznapi elméjével gondol. Számtalanszor megéreztem már, hogy egy-egy megrendítő helyzetben a lelkem szinte üvölt, kiabál, és követeli magának a teret. Ekkor döbbentem rá újra és újra, egyre mélyebben megértve, milyen fontos az, hogy az ember valóban lényeges dolgokkal foglalkozzon az életében és ne tékozolja el az idejét fölösleges dolgokra. Olyan könnyű üres életet élni, a mai világban különösen. Ha az ember belesüpped a hétköznapi élet sugalmazta vegetációba, olyan szinten üresen él, hogy már maga a gondolat is borzasztó. Nem is értem, hogyan lehet ezt kibírni, hiszen nincs perspektíva, nincsen cél, és nincsen ebben az életben szív. Ez nem jelenti azt, hogy az ember nem végzi el a kötelességeit, és nem gondoskodik magáról vagy a gyermekeiről, épp ellenkezőleg. Pont azért és oly módon fog másokra odafigyelni, mert tudja, a robotszerű élet, a gondoskodás megtagadása, a folyamatos, jó értelemben vett önkritika hiánya egy üres, sablonos és hazug élethez vezet. A legtöbb ember nem azért nem tud változtatni az életén, mert nincsenek meg a lehetőségei, hanem azért, mert kellemetlen beismerni azt, ha az ember valahol hibázik, kellemetlen kiesni az álvezető, álhatalmi pozícióból, akár egy családi helyzetben is a példa kedvéért. Ezért inkább mindent tagadnak, és nem hallgatnak az építő kritikára, vagy épp mások előremutató ötleteit, egyéni életvezetését húzzák le, ezzel csökkentve a távolságot önmaguk és a változtatni vágyó tettre kész ember között. Túl erős a tükörkép számukra, túlságosan kellemetlen a látvány. Kétségkívül egyszerűbb ez a választás, azonban változás sosem lesz belőle. Na, de a kényelem, az nagy úr, sokaknál a legnagyobb, amely tényleg minden egyéb értékes dolgot kiüt a nyeregből. Mi van akkor, ha az igazán értékes dolgokat egy olyan módon lehet „megkapni”, amely feltételezi a tettrekészséget, a hibák belátási képességét, és a kellemetlen tükörképek elfogadását majd felhasználását saját épülésünkre? Mi van akkor, ha a boldog, szerető párkapcsolat csak azoknak „jár”, akik képesek ilyenfajta belátásra, akik képesek rálátni saját hibáikra, és azokat felismerve javítani próbálnak rajtuk, nem pedig a másikat akarják megváltoztatni? Mi van akkor, ha az igazán jó dolgok kizárják az önzést és a pökhendiséget, miszerint mindig más a hibás és mi magunk tökéletesek vagyunk, és mindig mindent jól tudunk? Ha így van, és tényleg mindent jól tudunk, akkor hogyan lehetséges, hogy az életünk egyfajta csöndes vegetáció és nem pedig egy csodálatos párkapcsolatban élünk?

Isten az embert férfinak és nőnek teremtette meg. Az ember a testét, a nemét készen kapja, azon változtatni nem tud. Nem tud változtatni a szülei személyén sem, sem azokon a körülményeken, amelyekbe beleszületik. Minden okkal történik, és ha az ember megnézi a világmindenség hihetetlen részletgazdagságát, a növényvilág vagy az állatvilág csodáit, a természeti képződményeket, akkor látnia kell, hogy egy összehangolt tervezés áll mind e mögött, aminek egyes törvényeit az ember csak felfedezi.

Ha az ember csak felfedező ebben a folyamatban, sok kérdésre nem tudja a választ egyelőre, akkor nincs abban a pozícióban, hogy elbíráljon egy olyan volumenű kérdést, amire nem is lát rá: nevezetesen azt, hogy ez a világ teremtett-e, Istentől származik, vagy valamiféle „véletlen” folytán, egyszer csak kialakult. A materialista ember azt mondja, hogy a világ nem teremtett, csak úgy van, létrejött és kész. Hogyan is tudná az ember ezt eldönteni, ha még azt sem tudja, hogy miért van betegség és öregség, miért van halál, miért viselkednek az állatok így vagy úgy? Az ember kutatja mindezt, ő maga, a saját lénye is egy megismerési folyamat része, hiszen önnön helyzetét is kutatja, értelmezi, ezzel próbálja meg elhelyezni magát a világban. Azonban ha ez így van, akkor alázatra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően elhelyezze magát ebben a világegyetemben, és a megfelelő hely még véletlenül sem lehet a „Mindenség Ura” státusz. Hiszen az ember kiszolgáltatott azoknak a szellemi és fizikai törvényeknek, amelyek meghatározzák a létét. Az ember mindezzel a tudással nem állíthatja magabiztosan azt, hogy ismeri az élet célját, sőt, azt is meg tudja mondani, hogy másoknak mi az életcéljuk: ez pedig a létfenntartás, az „élet élése” és slussz. „Nincs Isten, nincs semmiféle szellemi erő, az életnek nincs különösebb célja, az csak úgy van, élni kell, aztán szevasz. Nem is nagyon kell törekedni az emberségességre, a szeretetre, de hát persze, azért szépen hangzik, hogy szeressük egymást meg minden.” Ennyit ért meg egy anyagba ragadott ember a szellemi tanokból, a szellemi útból.

A nő természete szerint befelé forduló, a nemi szervek elhelyezkedése is tükrözi e hozzáállást, alapbeállítottságot. A férfi ezzel szemben kifelé nyitott, extrovertált, és az ő nemi szervei is tükrözik mindezt. A férfi testfelépítése egészen más, mint a nőé: csontozata erősebb, izomzata úgyszintén és az egész fizikuma olyan, mintha ezt a kifelé fordulást segítené. A férfi kevésbé elveszett a világban, jobban tud tájékozódni, nincs kitéve úgy a fizikai veszélyeknek, pontosabban testi erejénél fogva képes megvédeni magát. Nyilván a mai világban erre sokszor semmi szükség nincsen szerencsére, mert ez nem egy veszélyes világ úgy általánosságban, pusztán fizikai értelemben. A női izomzat kisebb tömegű, gyengébb, a test maga finomabb, puhább és pont a házi dolgokra, az otthon munkáira van berendezve. Női testtel könnyű a ház körül „szöszmötölni”. Az apróbb dolgokat, melyekhez nem kell fizikai erő, én nőként könnyedén elvégzem, azonban ezekhez a rutinfeladatokhoz olyanfajta kitartás kell, egyfajta monotonitástűrés, ami számomra is meglepő módon, de megvan bennem. Valahogy rá tudom venni magam, hogy napi szinten főzzek, tegyek-vegyek a konyhában, nagyon szeretek sütögetni, sertepertélni és a másikról gondoskodni. Azonban dühös leszek, ha mondjuk, arra gondolok, hogy mindezek után nekem cipekednem kell, ettől felmegy bennem a pumpa, abban már nem lenne kitartásom. De éppen itt jön be a társ szerepe, akinek ez semmiség, még szórakoztató is, hiszen egy férfi számára egy kis emelés normál esetben nem okoz gondot. De ha arra kérném a páromat, hogy mostantól ő sertepertéljen minden áldott nap a konyhában, attól meg ő borulna ki. Férfi és nő pont kiegészíti egymást, a feladatok megosztása szinte magától értetődő, természetes folyamat.

A férfi alaptermészeténél fogva vezető. Én számtalanszor tapasztaltam magamon, hogy a legjobb szándékom és gondos mérlegelésem ellenére sem vagyok olyan jó vezető, mint egy velem azonos szellemi szinten álló férfi. Azonban nagyon jól átlátom a saját hatáskörömbe és látókörömbe tartozó dolgokat, felismerem a helyzeteket és el is igazodom bennük, a távlatokkal azonban sokszor bajban vagyok. Többször tévedtem már, amikor az irányítást magamhoz vettem, és számtalanszor igazolódott be, hogy a páromnak lett igaza. Ezért a saját életem megkönnyítése érdekében is boldogan adtam át neki az irányítást azokban a dolgokban, amelyekben úgyis ő a jobb és én pedig terheimtől megszabadulva azzal foglalkozom, ami nekem könnyedén megy. Minderre rájönni egy olyan világban, ahol a lányok nem kapnak felkészítést a későbbi női feladatokra, nem volt könnyű. A női egyenjogúság idején felismerni azt, hogy én magam képtelen vagyok férfiként működni, nem vagyok alkalmas rá és szükségem van a párommal való együttműködésre, szintén nem volt könnyű. Hiszen az együttműködés azt is jelenti, hogy meghagyom magam nőnek, őt pedig engedem férfinak lenni, és ez azt is magával hozza, hogy ráhagyatkozom sok mindenben. Ehhez bizalom és együttműködés szükséges. De a tapasztalat azt igazolta előttem, hogy erre van mód, erre rá lehet érezni, a női feladatok pedig számomra egyáltalán nem nehezek.

Amikor egy lány tini korában álmodozik a vágyott lovagról, álmai hercegéről, gyakran olyan dolgokat képzel el, amelyek a jelenlegi életéből hiányoznak. Arra gondol, hogy ha majd nagy lesz, akkor minden teljesen más lesz. Akkor mindaz, amit most nélkülöznie kell, egyszer csak megjelenik az éltében. Csakhogy ezek a lányos álmok veszélyesek, mert attól még, hogy valaki eléri a felnőttkort, még nem lesz feltétlenül tudatosabb annál, mint amilyen eddig volt. Attól még nem fogja behatóan ismerni a férfinemet, sem a saját nemét, attól még nem fogja tudni, hol van az ő helye és hogyan tud az életében kiteljesedni. Azonban az álmokhoz való görcsös ragaszkodást ki is lehet használni és könnyen tisztességtelen emberek lelki manipulációjának áldozatává válhat egy ilyen lány. A lányok amúgy is hajlamosabbak álmodozni és kissé elszakadni a realitástól. Muszáj megpróbálni átültetni a gyakorlatba az álmoknak legalább egy részét, hogy lássa az ember, hol tart, hol kell javítani a párkapcsolati próbálkozásokon és hogyan lehet továbblépni. Van, aki megijed a valóságtól, mert egy férfi az életben egészen más, mint amilyennek elképzelte őt az álmaiban. Sőt, a párkapcsolat is más, egy másik emberről van ugyanis szó, akinek szintén vannak érzései és vágyai! Ez a legmeglepőbb, véleményem szerint: amikor egy fiatal lány szembesül vele, hogy álmai hercege ugyanúgy egy ember, akinek hasonló módon vágyai, elképzelései vannak, ahogyan neki is, csak éppen ővele. „Ja, hogy itt nem minden rólam szól? – hú, az álmaimban pedig máshogy volt.” Sokszor éreztem ezt és sokszor meg is ijedtem, de aztán győzött a gyakorlathoz való ragaszkodásom. Nem tudtam volna egy ponton túl csak álmodozni konkrét eredmények nélkül, ezért a húszas éveim elején (most 32 éves vagyok) leszálltam a Földre és nem bántam meg. Ugyanis mindenre volt megoldás, még arra is, amire azt gondoltam, hogy nem lesz. Ha két ember valóban egy szellemi szinten áll, ha közös az érdeklődési körük, ha szeretik egymást, és ha a kapcsolat szellemi szintről ered, akkor valóban mindenre van megoldás. A kapcsolat szellemi eredete alatt azt értem, hogy van a kapcsolódásnak valamiféle „felsőbb” színezete: van, amikor két ember a nehézségek ellenére is érzi, hogy a sorsuk közös, ők összetartoznak. E nélkül az érzés nélkül, e nélkül a magasabb szintű kapcsolódás nélkül, azt gondolom, sok pár szétmenne, mert a napi dara könnyen és gyorsan megöli a romantikát.

Fontos, hogy a férfi vezető szerepe meg tudjon nyilvánulni a hétköznapokban. Ő a kezdeményező, ő az aktív fél. Ő nyit a nő felé, a nő pedig elfogadja vagy elutasítja a közeledését. Ha egy nő félreérti a szerepét, és azt hiszi, neki kell kezdeményeznie vagy éppen a szerelemben aktív szerepet játszania, akkor könnyen kiüresedhet a kapcsolat. A befelé húzó erők nem véletlenül kapják el a nőket, nem véletlenül kell nekik önmagukba mélyedni, otthont teremteni, befogadni a másik lényét. A nő ilyenformán tud kiteljesedni, és a férfi is akkor lehet valóban férfi, ha van mellette egy nőies nő. Melyik nő ne vágyna arra, hogy egy igazi úriember levegye őt a lábáról? Ki ne vágyna arra, hogy egy igazi férfi udvaroljon neki? Hogy virágot hozzon, kedveskedjen, elvigye vacsorázni? Na de ezt meg kell engedni, a nőnek elfogadónak, nőiesnek, könnyednek, befogadónak kell lennie ahhoz, hogy a férfi a lovagiasságát meg tudja élni és ki tudja fejezni a nő felé. Ugyanez igaz a szerelmi életre, a szexualitásra is, de erre most nem térek ki külön.

Amikor egy lány már nem lány a szerepe szerint, hanem asszony vagy feleség, akkor egy magasabb szintre lép a kapcsolat. Ha egy nő már gondoskodik valakiről, ha már ad magából, és egy férfival lép közösségre, akkor az a nő már a szó lelki értelmében is házas. Az ilyen nővel szemben már nem illendő dolog mindaz, ami még egy lánnyal szemben talán elnézhető, bár ott sem túl lovagias cselekedet. Egy férfi, amikor rápillant egy nőre azzal a „bizonyos tekintettel”, amivel egyfajta kapcsolatot hoz létre, nagyon fontos, hogy ezt sosem tolakodó módon, hanem a nőt tisztelve tegye. Ő annyit tehet, hogy nyit a nő felé, de a nőnek is jeleznie kell az elfogadását. Régen a férjes asszonyok megkülönböztető jelzést hordtak magukon (innen ered a „bekötik a fejét” kifejezés) éppen azért, hogy a férfiak kapcsolatteremtő tekintete elkerülje őket. Nem kellemes, azt gondolom, egy olyan nőnek, aki már nem lány, egy kissé tolakodó férfitekintet, amivel mintegy „áthágva” a szabályokat energetikailag kapcsolatot létesít a nővel. Ez természetesen alacsony tudatosságú emberekre igaz, mert egy talpig úriember még akkor sem tolakodó tekintetű, ha élete párjával áll szemben, akivel minden bizonnyal komolyra fog fordulni a kapcsolatuk. Az igazi férfi sosem él vissza kiáradó energiáival és nem helyezi energetikai „csápjait” a nőbe. Egy igazi nő soha nem él vissza nőiségével és nem kezdi el „maga felé húzni a férfi figyelmét, mintegy erővel”. Az alacsony tudatosságú nő a fontoskodó mozdulataival, direkt hangos cipőkopogásával gyakran próbálja maga felé húzni a férfi figyelmét. Ezt a „húzóerőt” könnyen megtapasztalhatja az a férfi, aki úgy megy végig az utcán, hogy tudatában van férfiasságának, vonzó mivoltának. Egy igazi nő nem pakolja ki magát, közszemlére téve a bájait, hogy elvonja velük azon férfiak figyelmét is, akik nem is illenek hozzá. A szexuális energiavámpírkodásról egy egész könyvet lehetne írni, annyira nincsen semmiféle kultúrája a jelen társadalomban ezeknek a fontos dolgoknak. Egy igazi nő nem veszi el a férfitől a vezető szerepet, vagy ha mégis, akkor erre a férfi reakcióiból rájön és kijavítja a helyzetet. Egy igazi nő nem kezd érzelmi manipulációba azért, hogy elérje azt, amit a másik nem szeretne megtenni. Hogyan is lehetne valaki más kárán boldog, főleg egy társ-kapcsolatban?

Ezek a dolgok alapvető viselkedési normák, amelyek az egymással szembeni tisztességes eljárás szabályain alapulnak. Sosem jó felrúgni az alapvető szabályokat, amelyek éppen a felek egyenrangúságát és lelki jólétét védik. Egy férfi ne nézegessen egy nőt túl buzgón, ne tekintsen a szemébe olyan mélységekben, ami csak a nővel kapcsolatban élő párjának jár. Ez nem illendő viselkedés, és ezzel nem csak a nőt bántja meg, hanem közvetetten a vele együtt élő férfinak is kellemetlenséget okoz. Nem csak az hat, ami látható, léteznek láthatatlan kötések, kellemetlenségek is, gondoljunk az érzelmi zsarolásra vagy a lelki terrorra. Egy nő soha ne akarjon férfibőrbe bújni és a férje felett hatalmat gyakorolni. Próbálja megérteni a férfi nézőpontját, mert ő egy teljesen más alapokon működő emberi lény, mint ő. Óriási a különbség férfi és nő között, és az együttműködés csak akkor jön létre, ha ezzel tisztában vagyunk. A nők gyakran nehezen értik meg a férfit, úgy érzik, nem tudják követni az érzéseiket, nem értik, mit miért csinálnak (nyilván ez fordítva is igaz).  Én azt szoktam csinálni, hogy megpróbálom elképzelni, hogy férfi vagyok, megpróbálom átélni, mi vezérel egy férfit: hogyan gondolkodik, hogyan érez, és ezek után sokkal megértőbb tudok lenni. Mert hiszen a tudatlanság az, ami a két nem közé áll, s én nőként sokszor elképzelni sem tudtam, mit élhet át a másik, amíg bele nem helyezkedtem az ő szempontrendszerébe. A nőknek vigyázniuk kell, nehogy lelkileg kegyetlenné váljanak, mert sajnos, a magam példáján tudom, hogy hajlamosak vagyunk nem észrevenni, hogy a másiknak is vannak érzései. A kisfiúkat sokszor arra nevelték, hogy fojtsák el az érzéseiket, és felnőve a férfiak gyakran nem mutatják ki, mi bántja őket, de attól még ugyanúgy vannak érzéseik, mint a nőknek. S amikor az ember erre rájön, akkor döbben csak meg igazán: a látszat csal, ne dőljünk be neki. A férfi érző lény, ugyanúgy, mint ahogyan a nő is az.

Együttműködni csak együtt lehet, vagyis akkor, ha mindkét fél benne van a folyamatban. A két fél pedig Istennek köszönhetően kiegészíti egymást, de értelemszerűen a férfi és a nő nem egyformák. Pont olyan módon különböznek, hogy ezen különbségek mentén passzolnak össze és egészítik ki egymást. Nagyon egyszerű mindezt felismerni és ráhagyatkozni a belső vezettetésre, ami révén az ember természetes módon a helyére kerül. Együttműködni valakivel, akivel összeillünk, már könnyebb, mint gondolnánk, addig van baj, amíg rossz módon próbálkozunk, amíg olyan dolgot erőltetünk, amire nem is vagyunk képesek. A nő nem lehet férfi és a férfi sem lehet nő. De mindkettőnek helye és szerepe van a világban és egymás életében. Ilyen egyszerű ez.

 

ornament-051-200

 

Ha fenti írásunk felkeltette figyelmét, akkor további olvasásra ajánljuk az alábbi cikkeket:

Párkapcsolati témában és annak gyakorlati megvalósításában mélyebben elmerülhet az online előfizetéssel olvasható  Párkapcsolat – Szerelem menüpontnál található  írások tanulmányozásával. Ugyanakkor a párkapcsolati és szerelmi problémák feloldásában igen hatékony segítséget tudnak nyújtani a kifejezetten erre a célra készített, angyali segítséget nyújtó hanganyagaink és írott közvetítéseink:

A megrendelés menetéről a Hanganyag rendelése  és az Írott anyag rendelése menüpontoknál tájékozódhat.